A Monedo csődöt jelentett

A német fintech vállalkozás nem tudott kilábalni a koronavírus járvány okozta gazdasági recesszióból.

A Monedo egy online hitelezéssel foglalkozó vállalat, az egyik legnagyobbra értékelt fintech startup volt Németországban. A társaságot 2012-ben alapították Kreditech néven, és eredetileg mikrohitelek folyósításával foglalkozott. 2017-re az induló vállalkozás értéke meghaladta a 230 millió eurót, de 2018 decemberében néhány jelentős indiai és orosz ügyfelük fizetésképtelenné vált.

Az online hitelezőket különösen súlyosan érintették az európai államokban a világjárvány következtében elfogadott új törvények is, amelyek lehetővé tették a hitelfelvevők számára a törlesztés elhalasztását. Ezt az új törvényt Spanyolországban és Lengyelországban fogadták el, amely a Monedo két legfontosabb piaca. Ezt súlyosbítja, hogy a Monedo szolgáltatásait betiltották Németországban a hitelminősítési folyamatai miatt.

A Monedo fizetésképtelensége ellenére Dr. Christoph Morgen a Brinkmann & Partners ügyvédi irodától azt mondta a társaság 300 alkalmazottjának, hogy olyan befektetőt szeretne találni, amely hajlandó megmenteni a céget a végleges csődtől.

Forrás: Finextra

Kaliszky Péter