A Mambu kapta a 2021-es év első komolyabb befektetését

A berlini székhelyű Software-as-a-Service szolgáltató, a Mambu megkapta az idei év első említésre méltó befektetését, a tőkebevonási körben ráadásul részt vett a Revolut egyik fő befektetőjétől, a Technology Crossover Ventures. A TCV-n kívül több másik cég is képviseltette magát, így a teljes összegben részt vállal még a Tiger Global, az Arena Holdings, a Bessemer Vennture Partners, a Runa Capital és az Acton Capital Partners is. A befektetés teljes összege 110 millió euró, így a Mambu cég értéke átlépte a 1,7 milliárd eurós határt, tehát újabb fintech unikornis született.

A cég társalapítója és vezérigazgatója, Eugene Danilkis nyilatkozatában kiemelte, hogy a fintech piacon egyre több új banki szereplő jelenik meg, a Mambu pedig 2021-ben is azt tartja legfontosabb feladatának, hogy ezeknek a szereplőknk egy olyan világszínvonalú platformot biztosítson, melynek köszönhetően modern, ügyfélközpontú vállalkozásokká válhassanak. A most befektetett pénz pedig nagy előrelépést nyújt majd abban, hogy a Mambu még gyorsabban érhesse el kitűzött céljait, és szolgáltatásainak köszönhetően ügyfelek széles köre részesülhessenek valamilyen módon pénzügyi segítségben. 

A befektetésnek köszönhetően a cég további növekedést vizionál a mostani 50 országhoz képest ahol már jelen vannak a szolgáltatásai, és külön figyelmet fordít majd a Brazil, a Japán és az Amerikai piacra is, valamint az év végére célkitűzés, hogy megduplázza az alkalmazottai számát, és elérje az 1000 fős létszámot.

Forrás: Altfi

Horváth Tamás