A magyarok többsége túl későn kezd el befektetni

Sok magyar úgy érzi, korábban kellett volna elkezdenie megtakarításait befektetni és elsajátítani az ehhez szükséges pénzügyi ismereteket. Egy friss kutatás szerint bár nő az érdeklődés a pénzügyi témák iránt, a befektetési döntésekhez szükséges magabiztosság csak idővel alakul ki.

Levél a múltba

Az XTB globális befektetési alkalmazás megbízásából az Ipsos készített országos felmérést, amelyből kiderül, hogy sok magyar ma már egészen másképp közelítene saját pénzügyeihez. A kutatás apropóját a Global Money Week, egy nemzetközi pénzügyi edukációs kampány szolgáltatta. A programot az OECD pénzügyi oktatási hálózata koordinálja, és minden évben több mint száz országban szerveznek hozzá kapcsolódó rendezvényeket, oktatási programokat és kampányokat.

A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok minél korábban megismerkedjenek az alapvető pénzügyi fogalmakkal, és tudatosabban kezeljék a pénzügyeiket. A Global Money Week ezért gyakran szolgál kiindulópontként olyan kutatásokhoz és kampányokhoz is, amelyek a pénzügyi tudatosság helyzetét vizsgálják különböző országokban.

Az idei rendezvénysorozat egy különleges gondolatkísérletet helyezett a középpontba. A szervezők arra keresték a választ, hogy milyen pénzügyi tanácsot küldenénk vissza a múltba fiatalabb önmagunknak?

Használd ki az idő erejét: kezdj el mielőbb befektetni

Az Ipsos kutatása szerint a magyarok jelentős része úgy gondolja, hogy csak most ismerkedik a befektetések alapjaival. A válaszadók közel 59%-a nem érzi magát eléggé tájékozottnak a befektetések terén. Bár az érdeklődés egyre nagyobb a pénzügyi témák iránt, sokan felkészületlennek tartják magukat ahhoz, hogy magabiztos befektetési döntéseket hozzanak. A felmérés szerint a magyarok csupán 41% tartja magát pénzügyileg tudatosnak. Ez részben annak is köszönhető, hogy a pénzügyi edukáció sokaknál csak később válik hangsúlyossá. A befektetési lehetőségek, a kockázatok és a hosszú távú pénzügyi tervezés megértése gyakran csak az élet későbbi szakaszában kerül előtérbe.

A befektetések esetében az egyik legnagyobb előny a korai kezdés. Minél hamarabb kezd valaki megtakarítani és befektetni, annál több idő áll rendelkezésre a hozamok felhalmozására. Éppen ezért sok válaszadó úgy véli, hogy ha visszaküldhetne egy üzenetet a múltba önmagának, az egyik legfontosabb tanács a következő lenne: kezdj el minél hamarabb tanulni és befektetni, ne várj a „tökéletes pillanatra”.

A felmérés arra is rámutat, hogy a pénzügyi edukáció iránti igény egyértelműen növekszik. A válaszadók 78%-a úgy véli, hogy a pénzügyi edukáció elengedhetetlen a megalapozott befektetési döntésekhez. Egyre többen keresnek információt a befektetésekről, és egyre többen szeretnék tudatosabban kezelni a pénzügyeiket.

A technológia forradalmasította a befektetésekhez való hozzáférést

A pénzügyi ismeretek iránt megnövekedett igény jól illeszkedik a digitális befektetési platformok terjedéséhez is. A mobilon is elérhető alkalmazások az elmúlt években sokkal szélesebb kör számára tették hozzáférhetőbbé a befektetéseket. A technológiai fejlődés jelentősen csökkentette a belépési korlátokat, lehetővé téve, hogy már kisebb összegekkel is el lehessen kezdeni befektetni. Az olyan megoldásokkal, mint a tört befektetés, nagyobb tőke nélkül is részesedést szerezhetünk részvényekben vagy ETF-ekben. A globális kereskedő platformok, mint az XTB, nemcsak a befektetési lehetőségeket biztosítják, hanem oktatási anyagokat, piaci elemzéseket és tanulási forrásokat is kínálnak. A szolgáltatók ezáltal nem csak hozzáférést adnak, hanem a szükséges tudást is a befektetések és a pénzügyi piacok jobb megértéséhez.

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága viszonylag egyszerű: a pénzügyi tudatosság nem egyetlen nagy döntésen múlik, hanem sok kisebb lépésen – amelyek közül a legfontosabb talán az, hogy valaki időben elkezdjen foglalkozni a pénzügyeivel.

Címlapkép: depositphotos

Forrás: XTB sajtóközlemény