850 millió dolláros balhé a Bitfinexnél

A New York-i fő államügyész irodája azzal gyanúsítja a Bitfinex kriptovaluta kereskedő platformot – mely egyben a Tether kibocsátója is -, hogy segített eltitkolni egy 850 millió dolláros veszteséget.

A vád szerint a Bitfinex bármilyen nemű írásos szerződés nélkül utalt át 850 millió dollárnyi tőkét egy panamai entitásnak. A tőke különböző vállalatoktól és ügyfelektől származott, ezek pedig a Crypto Capital Corp. számláján landoltak, anélkül, hogy erről a virtuális valutákba feketető eredeti tulajdonosokat tájékoztatták volna. A 850 millió dollárhoz most már semmilyen hozzáférése sincs a Bitfinex-nek, legalábbis ezt állítja a fő államügyész.

Az ebből fakadó költségvetési hézag fedezésére a Bitfinex és a Tether vezetői egy sor vitatott céges tranzakción keresztül jutottak 900 millió dollárhoz, többek között úgy, hogy hozzáfértek a Tether készpénz tartalékjához. A tartalék azonban természetesen arra volt fenntartva, hogy biztosítékként szolgáljon a virtuális valuta mögött.

Reményik Áron

Forrás: Finextra