6 millió Eurót vont be a hazai GB & Partnerstől az angol DiPocket

A hazai kockázati tőke piac eddigi legnagyobb fintech tranzakcióját hajtotta végre a GB & Partners, az angol DiPocket Ltd többségi tulajdonát 6 millió Euróért megvásárolva. 

A Fedele DiMaggio (CEO) és Pavel Pokhylchenko (CTO) alapította elektronikuspénz kibocsátó vállalat a bevont tőkét technológiai fejlesztésekre, valamint piaci terjeszkedésre kívánja fordítani. A DiPocket üzleti modellje első sorban nagyvállalati megoldásokra fókuszál, BaaS modellben kínálnak banki infrastruktúra és kártyamegoldásokat.

A DiPocket ügyfele többek között a hazai központtal rendelkező, Suppan Márton által alapított Peak is, amely a régiós kártya piac meghatározó szereplője. A tranzakcióval tehát közvetve a hazai piac is jól járhat, lévén a DiPocket stratégiailag a CEE régióra fókuszál. A DiPocketnek tavaly 1,5 millió Euró árbevétele volt, és a Mastercard stratégiai partnereként több mint 10 európai országban van jelen aktívan a vállalat.

Forrás: Finextra

Juhász Benedek