Az N26 német fintech óriás 2019-ben sem lassított tempóján, újabb piacokon jelent meg, friss forrásokra, új partnerekre, befektetőkre, és természetesen felhasználók tömegeire tett szert. A növekedésben az sem szabott gátat számára, hogy tavasszal több hatósági vizsgálattal is szembekerült.

Tőkebevonás és növekedés

Nem is kezdődhetett volna jobban az év a vállat számára, hiszen január elején érkezett a bejelentés az újabb sikeres tőkebevonási körről. Ezúttal 300 millió dollár forrás érkezett a vállalathoz, ráadásul két újabb fontos befektetővel bővült az eddigis is prominens befektetőkből álló gárda: az Insight Venture Partners és a szingapúri GIC is beszálltak a vállalatba. A befektetést követően a cég értéke meghaladta a 2,7 milliárd dollárt. Az N26 csapata azonban itt nem állt meg, a nyár elején érkezett az újabb hír 170 millió dollárról. Ezt a kört is olyan neves befektetők jegyezték mint a Tencent, a Peter Thiel nevével fémjelzett Valar Ventures és a már említett szingapúri GIC. A vállalat értéke ekkorra már a 3,5 milliárd dollárt is meghaladta.

Piacnyitások és terjeszkedés

A tőkebevonásoknak konkrét célja volt: megfinanszírozni a vállalat 2019-es és 2020-as terjeszkedését. Már korábban tudni lehetett, hogy az N26 megcélozza az USA piacát, ami mellé még februárban bejelentették, hogy a brazil piacra is be kívánnak lépni. Az amerikai piac megnyitása sikeresen zajlott – 100 000 fős várólista várta a vállalatot a belépéssel. Így az N26 lett az első európai neobank, ami megvetette a lábát az USA-ban. Az ügyfélkör júniusban komoly mérföldkőhöz ért, meghaladva a 3,5 milliós ügyfélszámot, a havi tranzakciós volumen 16 millió fölé nőtt és a naponta csatlakozó ügyfelek száma elérte a 10 ezret.

Új szolgáltatások

Az év folyamán három fontosabb bejelentést tett a cég a szolgáltatásaira vonatkozóan. Partneri szerződések sorozatának köszönhetően elindult a Perks program, ami exklúzív ajánlatokat, kedvezményes vásárlást vagy cashback rendszert kínál az N26 ügyfeleknek, többek között olyan szolgáltatóknál, mint a Booking.com, Lime, Headspace vagy a Tidal. Útjára indult a MoneyBeam-re keresztelt szolgáltatás is, ami a felhasználók kontaktjai között tesz lehetővé azonnali pénzküldést. Továbbá bejelentették, hogy 55 ezer ATM végpontból ingyenessé tették a készpénzfelvételt, sőt hálózaton kívül is havi két ingyenes készpénzfelvételt adnak minden felhasználójuknak.

Vizsgálatok és az új tech központ

Az év első fele, azonban nem csak sikerektől volt hangos, hanem botrányoktól is az N26 háza táján. Tavasszal több vizsgálat is indult különböző német hatóságok részéről. A vizsgálatok egyik része kezeletlen ügyfélpanaszokra irányultak, mivel a bejelentések szerint felhasználók hetekig nem kaptak választ az ügyfélszolgálatoktól. Az esetet különösen kínossá az tette, hogy az ügyfelek panaszai gyanús tranzakciókkal voltak kapcsolatban. Ezenfelül a német pénzügyi felügyelet is vizsgálatot indított a vállalat hiányos pénzmosás elleni gyakorlata miatt. Az N26 kötelezve lett szakértő gárdájának bővítésére, folyamatainak dokumentálására és az ügyfelbeazonosítás megismétlésére bizonyos ügyfeleken. Részben a fenti botrányokra adott válaszként, Bécsben létrehoztak egy új technológiai központot, ahol kifejezetten AI alapú tranzakció figyelő rendszer kifejlesztését tűzték ki célul, annak érdekében, hogy visszaszorítsák az illegális tranzakciók és csalók által elkövetett bűncselekmények számát.

 

Görög Szabolcs