Visa Innovation Program Demo

December 1-jén rendezték meg a Visa Innovation Program Demo eseményét, amelynek keretein belül bemutatásra kerültek a Visa harmadik évében járó, délkelet-európai fintech pilot programjának és kollaborációs platformjának tagjai. Az online térben megrendezett esemény résztvevői a vállalati pitchek mellett további izgalmas szakmai beszélgetéseket és előadásokat is meghallgathattak. 

Az esemény rövid megnyitója során elmondták, hogy a Visa Innovation Program azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse az ígéretes fintech startupok érvényesülését, ezáltal pedig hozzájáruljon a technológiai és pénzügyi innováció fejlődéséhez. A három év során számos délkelet-európai vállalat került be a programba, közülük a mostani eseményen 18, a szervezők szerint legnagyobb potenciállal rendelkező szereplő került bemutatásra. A megnyitó végén a negyedik éves folytatást is bejelentették, ami azt jelenti, hogy 2022-ben újabb startupok fejlődését segíthetik majd elő a régióban. 

A 18 fintech három csoportban mutathatta be saját szolgáltatását, mindhárom csoportban 6-6 fintech kapott helyett. Az első hatos bemutatóját a brit eVostro nyitotta, amely magánszemélyeknek és vállalatoknak kínál IBAN-nel ellátott fizetési számlákat, ahonnan könnyedén és biztonságosan indíthatnak globális tranzakciókat. Őket a török FineDine követte, akik éttermeknek segítenek bevételeik növelésében mesterséges intelligenciára épített megoldásokkal, melyek magasabb színvonalú lehetőséget biztosítanak a helyben történő fogyasztásra, elvitelre és ételrendelésre egyaránt. Mindezt a menü azonnali szerkesztésével, ügyfélbarát megjelenítésével és a személyre szabott ajánlatok kínálatával teszik lehetővé. Szintén ebben a blokkban került bemutatásra a Finloup görög BNPL szolgáltató, az open banking API-kat kínáló román Finqware és a török Fintegre, amely kereskedőknek kínál bevételnövekedést segítő pénzügyi szolgáltatásokat. A hatost az ukrán-brit Fondy zárta, ők KKV-knak kínálnak egyszerű, biztonságos és költséghatékony módot online és nemzetközi fizetések befogadására. 

Az első két blokk közötti félórában sem tétlenkedhetett a hallgatóság, hiszen sor került egy rövid kerekasztal beszélgetésre, amelynek résztvevői a Visa Innovation Program partnerei voltak. A témát a fintechek előretörésének támogatása szolgáltatta, a beszélgetőpartnerek pedig egytől egyig egyetértettek abban, hogy a fintechek közötti kollaborációkon túl a bank-fintech együttműködésekre is nagy szükség van. Ezt követően Marni Kruppa, a Visa Europe fintech vezetője tartotta meg előadását. Kruppa kitért a világjárvány által előidézett változásokra, melyek együttesen nagyban hozzájárultak a digitális transzformáció ütemének felgyorsulásához. A személyes eseményektől való ódzkodás miatt a digitális térbe került át a társadalom szociális életének egy igen jelentős szelete, ideértve az e-kereskedelem fellendülését is, amivel párhuzamosan szintén az óvatosság vezetett a készpénz visszaszorulásához és az innovatív fizetési módok (digitális pénztárcák, virtuális kártyák) népszerűségének növekedéséhez. Kruppa szerint ezek a változások már biztosan velünk maradnak, a fintechek növekedésben való támogatása pedig minden korábbinál fontosabbá vált a digitalizáció előretörésével. A vezető szerint ennek fényében kiemelten fontos a Visa Innovation Program is, hiszen a kezdeményezés szignifikánsan képes hozzájárulni ehhez a kulcsfontosságú folyamathoz, aminek a nap végén a fogyasztók lesznek a legnagyobb nyertesei.

A második blokkban helyet kapott 6 fintech bemutatásával folytatódott a nap. A sort a román Frisbo kezdhette meg, amely kereskedőket igyekszik segíteni értékesítési eredményeik feljebb tornázásában határokat nem ismerő rendelésteljesítési és okos logisztikai megoldások segítségével. Ezután három török fintech következett, a HASO BNPL szolgáltató, a Norma, egy egyéni vállalkozókat és mikrovállalkozásokat célzó átfogó banki és pénzkezelési platform, valamint a Paratic, amely bankszámla aggregációs szolgáltatásával lehetővé teszi vállalatok számára, hogy minden bankszámlájukat egy felületen keresztül tekinthessék át és ezáltal hatékonyabban intézhessék pénzügyeiket. Őket a görög Parkadoro követte, akik egy igazán izgalmas, diszruptív megoldással rendelkeznek, ugyanis felhőalapú ERP szoftvert nyújtanak parkolóházaknak, akik ezáltal hatékonyabban követhetik a kimenő és bejövő járműveket, egyszerűbben állíthatnak ki számlát az autók tulajdonosainak, valamint kedvezményeket és további extra funkciókat is kínálhatnak a visszatérő ügyfeleknek. Bemutatkozott a bolgár Rilla is, ami gyors és egyszerű fizetéseket tesz lehetővé ügyfeleinek rendkívül letisztult és ügyfélbarát mobilalkalmazásán keresztül. 

A folytatásban egy újabb panelbeszélgetésre került sor a programban résztvevő vállalatok és partnerek részvételével. Itt is rendre előjöttek azok a gondolatokat, amiket több vállalat már a pitchek folyamán is kiemelt, egész pontosan a programban való részvétel által jelentett hozzáadott értékről beszélgettek a résztvevők. Többen kiemelték, hogy a programban résztvevő vállalatok egymással is szoros kapcsolatokat tudtak kiépíteni, ez a kollaborációk előtt is megnyitotta az utat, de a tudásmegosztás végképp gördülékenyen zajlik a startupok között. Emellett a mentorok szakértelmét is sokan kiemelték, mondván, hogy nekik köszönhetően új perspektívákat és megközelítéseket sajátítottak el, ami jelentős segítséget jelentett a termékfejlesztés terén. A következő beszélgetésben a közösségi finanszírozásról volt szó. A beszélgetőpartnerek a finanszírozási módszer fontosságát emelték ki, hiszen a végfelhasználókat targetáló fintechek szempontjából egy kiváló opcióról van szó, ami a tőkeemelések mellett marketing szempontból is fontos, hiszen növeli a vállalatok hitelességét és láthatóságát. Az ügyfeleknek kínált befektetési lehetőség ráadásul egy újabb szálon összeköti a vállalatot klienseivel és tartós elkötelezettséget képes előidézni. Ezek fényében tehát nem meglepő, hogy egyre több fintech dönt a közösségi finanszírozás mellett és fordul tőkéért a lakossági befektetőkhöz.

A nap a harmadik blokkal zárult, amelyben a fennmaradó 6 fintech startup került bemutatásra. Itt volt a görög RoadCube, egy hűségprogramokat felvonultató piactér, ami vállalatoknak teszi lehetővé a különböző programok implementálását és ezáltal élénkebb sales tevékenységet idéz elő. A török SoliPay az egyetemeknek kínál egy kártyamegoldást, amivel nyomon követhető a diákok órán való megjelenése, a kártyához tartozó appban pedig mindenki megtekintheti órarendjét, jegyeit, valamint pénzt is feltölthet rá debit- vagy hitelkártyájáról, így a kampuszon kényelmesen fizethet a kártyával. Bemutatkozott a lengyel Tap2Pay, amely a közösségi médiás felületeken teszi lehetővé fizetések befogadását az online kereskedőknek. A program három görög startuppal zárult: a Wealthyhood egy személyre szabott, jutalékmentes, intelligens befektetési platformot kínál klienseinek, míg a Welcome Pickups személyre szabott utazási szolgáltatásokat kínál elsősorban az országban nyaraló turistáknak. Végezetül a Woli szolgáltatását ismerhették meg a jelenlévők, a vállalat egy családoknak, azon belül is elsősorban gyerekeknek szóló pénzügyi alkalmazást kínál, aminek segítségével a legfiatalabbak is hasznos pénzügyi ismereteket szerezhetnek és színvonalas, digitális pénzügyi szolgáltatásokhoz férhetnek hozzá. 

Mindent egybevéve egy igazán izgalmas és eseménydús három órát tudhatnak maguk mögött azok, akik tegnap részt vettek a Visa Innovation Program Demo eseményén és megismerkedtek a 18 fintech céggel, valamint a rendkívül informatív előadásokat és panelbeszélgetéseket is meghallgatták. Szinte biztos, hogy a most bemutatott startupok soraiban jó néhány sikertörténet íródik majd a következő néhány évben, mi pedig izgatottan várjuk, hogy melyek lesznek ezek.

Bátorfi Botond