Újabb szereplő a hitelkártyák piacán, saját bankot vett a SoFi

A 2011-ben alapított, és kezdetben csak diákhiteleket nyújtó SoFi az elmúlt 10 év alatt már túl van az egymilliomodik ügyfelén, szolgáltatásai között pedig olyan termékeket kínál, mint a jelzálogkölcsönök, a személyi kölcsönök, tőzsdei befektetési alapok (ETF-ek), vagy akár a megtakarítási számlák.

A cég a héten nagy lépést tett a hitelkártyák piacán azzal, hogy 22 millió dollárért megvásárolta az amerikai székhelyű Golden Pacific Bancorp bankot, mely a SoFi 8 milliárd dolláros értékéhez képest nem tűnik nagy üzletnek, mégis jelentős stratégiai lépés, hiszen így az újdonsült tulajdonos hamarabb juthat saját banki engedélyhez. A tervek szerint az új szerzemény teljesen integrálódik a SoFi rendszerébe, amit az idei évben le is akarnak bonyolítani.

A SoFi a tranzakciónak köszönhetően pozitívan látja a régóta tervezett saját hitelkártya termék piacra dobását is, az alapító, Anthony Noto nyilatkozatában kiemelte, hogy a termék megalkotásakor az ügyfeleik igényei és visszajelzései adták a fő irányvonalat, és célja is az lett, hogy a rendszeres használók olyan jutalmakban részesülhessenek, mint a 2%-os cashback, mely saját kölcsönük törlesztésére használható majd fel, de a rendszeresen, időben törlesztők, akár további kedvezményes kamatlábban is részesülhetnek.

Maga a módszer, amit a SoFi alkalmazott a Golden Pacific Bancorp felvásárlásával, nem számít újdonságnak a fintech piacon, a közelmúltban a londoni székhelyű, és kezdetben a SoFi-hoz hasonlóan csak alternatív hitelezési szolgáltatásokat nyújtó Zopa is kibocsátotta saját hitelkártyáját, majd nem sokkal ezután ők is megszerezték saját banki licenszüket.

Forrás: Altfi

Horváth Tamás