Új csapat a Facebook Pay élén

Az F2-es team feladata lesz a Facebook Pay-től kezdve a cégóriás összes fizetési megoldással színesíthető applikációjának kereskedelmi lehetőségének felfedezése. Ez magában foglalja a WhatsApp Pay-t, a Novi névre keresztelt kriptovaluta tárcát, és egyelőre még csak az Egyesült Államokban az Instagramot is.

Az már nyilvánvalóvá vált, hogy a bigtech-ek elég komoly szándékkal ugrottak fejest a fizetési piacra, erre erősített most rá az is, hogy a legnagyobb közösségi felület egy igen komoly csapattal térképezi fel a lehetőségeit. Az elnöki pozíciót az a David Marcus tölti be, aki társalapítója volt a Facebook Libra projektnek. A társaság alelnöki pozícióba felvette az UpWork korábbi ügyvezető igazgatóját, és a PayPal-nál vezetői szerepet betöltő Stephane Kasriel-t is. A Facebook Pay a Facebook-on és a Messenger-en került telepítésre elsőkörben az Egyesült Államokban, illetve Brazíliában a WhatsApp alkalmazásban. A társaság az elkövetkezendő hetekben tervezi indítani a Facebook Pay-t az Instagram-on az Egyesült Államokban. Korábban a Libra botrány kapcsán kiléptek olyan nagynevű cégek is a kriptovaluta együttműködésből, mint a PayPal, Visa, Mastercard, eBay. Viszont most több cég is, köztük kockázati tőkealapok (Andreessen Horowitz, Ribbit Capital, Slow Venture…), az Uber és a Lyft, a Ckeckout.com e-kereskedelmi platform, illetve a Shopify is ott van az újonnan csatlakozottak listáján.

Ez a cikk a RowanHill Digital hírlevelében található. A hírlevélre itt tudsz feliratkozni. A cikk eredeti forrása: RowanHill Digital Fintech hírlevél