A politikai kommunikációban sokáig azt hittük, hogy a nagy fordulatok mindig látványosak. Új kampányvideók, új platformok, új trükkök. A Nature-ben frissen megjelent kutatás azonban arra utal, hogy a következő ugrás nem a tartalom formátumában, hanem a meggyőzés szerkezetében történik. Nem az a kérdés, hogy egy hirdetés mennyire „üt”, hanem az, mi történik, ha a választó nem néző, hanem beszélgetőpartner. A tanulmány három ország nagy figyelmet kapó választási helyzeteiben vizsgálta, mire képes egy mesterséges intelligenciával folytatott, több körös párbeszéd. A kutatók a 2024-es amerikai elnökválasztás, a 2025-ös kanadai szövetségi választás és a 2025-ös lengyel elnökválasztás kontextusában random módon hozzárendeltek résztvevőket egy olyan AI-chathez, amely az egyik vezető jelölt mellett érvelt. A kép, ami ebből kirajzolódik, kényelmetlenül egyszerű. A párbeszéd működik. Ráadásul nem is kicsit.
Nem hirdetés, hanem interakció
A klasszikus kampánylogika tömegkommunikációra épül. Egy üzenet, sok ember, minimális visszacsatolás. A tanulmány ezzel szemben azt tesztelte, mi történik akkor, ha a meggyőzés dinamikus, reagáló és személyre szabható. Az amerikai kísérletben a résztvevők rövid, többlépcsős beszélgetést folytattak egy olyan modellel, amelynek kifejezetten célja volt növelni az adott jelölt támogatását. A rendszer előre megkapta, hogy a résztvevő melyik jelölt felé húz, miért, mennyire erős ez a preferencia, és mennyire valószínű, hogy elmegy szavazni. A „kampányüzenet” nem egy kész szöveg volt, hanem egy adaptív folyamat, amely a válaszok alapján folyamatosan újratervezte önmagát. A kutatás eredményei szerint ez a forma érdemben képes elmozdítani a jelöltpreferenciát. A szerzők azt is hangsúlyozzák, hogy az észlelt hatások több esetben nagyobbak voltak annál, amit a hagyományos politikai hirdetésekkel végzett, nagy mintás kísérletekben tipikusan látni szoktak.
Meglepően erős meggyőzési képesség
Az amerikai eredmények egyik legérdekesebb mintázata az volt, hogy a beszélgetések különösen jól működtek azoknál, akik eleve a másik jelöltet preferálták. A párbeszéd nem csak a bizonytalanokat befolyásolta, hanem az ellenoldali szavazók egy részénél is mérhető elmozdulást okozott. A politikai pszichológia egy domináns narratívája sokáig az volt, hogy a pártosság erős védőfalat húz a „kellemetlen” érvek elé. Ez a tanulmány ezzel szemben azt mutatja, hogy a jól felépített, udvarias, bizonyítékokra támaszkodó dialógus képes lehet réseket találni ezen a falon. Ellenben nem mindegy, miről beszélgetnek. A kutatók különválasztották a politikai program fókuszú beszélgetéseket és a jelöltek személyes tulajdonságaira építő párbeszédeket, amik közül az előbbi erősebbnek bizonyult.
A hatás nem tűnik el azonnal
A kísérlet hatása nem állt meg a laborban. Az amerikai mintában a résztvevők egy részét több mint egy hónap múlva újra megkérdezték. A kép itt jelentősen árnyaltabb, és pont ettől érdekes. A hatás csökkent, de nem nullázódott. A szerzők becslése szerint az azonnali elmozdulás valamivel több mint egyharmada még több mint egy hónap után is kimutatható volt. Ezek szerint nem egyszerű pillanatnyi benyomásról beszélünk, hanem olyan attitűdmozgásról, amelynek tartós hatása lehet. Ez azért kulcsfontosságú, mert a politikai kampányokban a legtöbb beavatkozás azért tűnik gyengének, mivel a hatása gyorsan elpárolog a zajban. Ha a dialógus ennél tartósabb, akkor a kampányidőszakban többször ismételve vagy különböző csatornákra ültetve egészen más súlyt kaphat.
A „kisebb” ügyekben még nagyobb lehet a mozgás
A tanulmány nem csak országos választásokat vizsgált, hanem egy massachusettsi népszavazási kérdést is a pszichedelikus szerek legalizálásáról. Itt a helyzet kevésbé volt pártlogikába zárva, és ez meglátszott az eredményeken is. A beszélgetések sokkal nagyobb elmozdulásokat tudtak létrehozni a támogatásban, mint a nagy, polarizált jelöltversenyekben. Ez egyben üzenet is. Ha a párbeszédes AI meggyőzés ott a legerősebb, ahol a vélemények még nincsenek betonba öntve, akkor a helyi ügyek, népszavazások, szakpolitikai viták és „alacsonyabb figyelmű” választások lehetnek a legfőbb terepei.
Mi működteti a meggyőzést?
A kutatók nem elégedtek meg azzal, hogy van hatás, hanem megpróbálták feltérképezni, milyen retorikai eszközökkel dolgoznak a modellek. A beszélgetések elemzése alapján az AI-k leggyakrabban udvarias, civil hangnemet használtak, és erősen támaszkodtak tényekre, érvekre, bizonyítékokra. Sokkal ritkábban jelentek meg azok a klasszikus, pszichológiai trükkök, amelyekről a politikai manipulációs félelmek szólnak, mint például a haragkeltés, társas nyomás, agresszív mozgósítás, sértegetés vagy látványos érzelmi történetmesélés. Ezt nem csak megfigyelték, hanem kísérleti módszerekkel is vizsgálták. A kanadai és a lengyel vizsgálatban létrehoztak olyan feltételt, ahol az AI kifejezetten nem használhatott tényeket és bizonyítékokat. Az eredmény egyértelműek. a meggyőzőerő drasztikusan visszaesett. Vagyis a dialógus nem attól erős, hogy varázslatosan manipulál, hanem attól, hogy képes releváns, a beszélgetőpartner problémáihoz illeszkedő érvelést produkálni, és ezt interaktívan tálalni.
A személyre szabás mítosza is repedezik
Miközben sokan a személyre szabott propaganda rémképétől tartanak, a tanulmány egyik megfogalmazott tanulsága az, hogy a személyre szabás nem mindenhol kritikus. Az amerikai adatokban a személyre szabott elemek együtt jártak nagyobb hatással, de a lengyel kísérletben egy direkt “ne szabj semmit személyre” utasítás nem csökkentette érdemben a meggyőzést. Ez azt sugallja, hogy a dialógus ereje nem kizárólag a profilozásból jön, hanem már a puszta interaktivitásból és az érvelés minőségéből is.
Pontatlanság és aszimmetria
A kutatás nem kerülte meg azt a kérdést sem, hogy mennyire pontos, amit az AI állít. Utólagos tényellenőrzéssel több ezer AI-mondatot pontoztak, és az összkép alapján a kijelentések többsége inkább pontos volt. De volt egy markáns különbség is. Több országban és több modellnél is azt találták, hogy a jobboldali jelöltek mellett érvelő AI-k átlagosan pontatlanabb állításokat tettek, mint a baloldali jelöltek mellett érvelők. A még provokatívabb rész pedig hogy a pontosság nem látszott kulcsfontosságúnak a meggyőzésben. Vagyis a módszer nem feltétlenül jutalmazza a magasabb minőséget nagyobb hatással. Ez nem csak technikai probléma, hanem demokratikus kockázat is. Ha a dialógus skálázható, de a pontosság nem természetes fék, akkor a meggyőzés infrastruktúrája könnyen együtt skálázza a hibákat is.
Ki fogja ezt használni, és hogyan?
A szerzők joggal óvatosak a következtetésekkel. Egy dolog az, hogy valaki egy kutatásban leül beszélgetni egy AI-val; és egy másik, hogy a valós életben tömegek önként belépnek egy kampánycsevegésbe. Az is kérdés, hogy az átlag szavazókhoz képest mennyire reprezentatívak azok, akik eleve szívesebben próbálnak ki új technológiákat. De még ezzel az óvatossággal együtt is látszik az üzenet. A politikai meggyőzés következő generációja nem egy új kreatív ötlet, hanem egy új eszköz. A kampány nem csak üzenetet gyárt, hanem beszélgetést futtat. És aki ezt a beszélgetést jól tudja tervezni, szabályozni, monitorozni, az nem egyszerűen jobb hirdetéseket készít, hanem új csatornát birtokol.
Veszélyes terepre érkeztünk
A tanulmány ráadásul a saját óvatosságával is üzen. A nyers beszélgetési adatok és az egyedi kód nem nyilvános a kockázatok miatt. Ez egy ritka mondat egy tudományos publikációban, és pontosan jelzi, hogy itt nem csak marketingtechnológiáról van szó, hanem potenciálisan új befolyásolási infrastruktúráról. A verseny tehát nem feltétlenül a legjobb modellről szól majd, sokkal inkább arról, ki építi meg azt a rendszert, amelyben a meggyőzés párbeszédként fut, és ezt ki tudja majd úgy keretezni, hogy ez a párbeszéd ellenőrizhető, átlátható és társadalmilag kezelhető maradjon.
Forrás: Lin, Hause, et al. “Persuading voters using human–artificial intelligence dialogues.”
Címlapkép: Depositphotos
