Nagy lépésre szánta el magát a Brex

Eddigi történetének legnagyobb vállalását hajtja végre a Brex vállalati hitelkártya és költségmenedzsment szolgáltató. A vállalat eddig is jó helyzetben volt, hiszen tavaly októberi tőkeemelésekor 12,3 milliárd dolláros értékeltségre tett szert. A San Franciscó-i székhelyű fintech most bejelentette, hogy saját pénzügyi szoftver platformot hoz létre, hogy még hatékonyabb segítséget nyújthasson ügyfeleinek a vállalati költések kezelésében. 

A Brex közleménye szerint az Empower névre hallgató felület a még gyorsabb növekedésben és fejlődésben támogatja majd az innovatív vállalati ügyfeleket. Az akvizíció meg is kezdődött egy impozáns fogással, hiszen a DoorDash ételrendelési és -szállítási platform már feliratkozott a szolgáltatásra. “A Brex egyedülállóan érti, hogy a sikerhez kulcsfontosságú a gyorsaság. Azt szeretnénk, ha munkavállalóink maguk hozhatnák meg a legfontosabb döntéseket és a megfelelő kontroll és felügyelet mellett gyorsan tehetnék meg a szükséges lépéseket,” – nyilatkozta Mike Kim, a DoorDash pénzügyi vezetőhelyettese. 

Hasonló gondolatokat osztott meg Henrique Dubugras, a Brex társalapítója és társ-CEO-ja. A vállalatvezető szerint az innovatív cégek mindig keresik a lehetőséget a bürokrácia elleni harchoz, az Empower pedig ebben igyekszik támogatni őket. A cél, hogy a kínált költségmenedzsment funkciók segítségével az ügyfelek minden fontos igénye kielégüljön és a korábbihoz képest jóval kevesebb időt és energiát igényeljen az adminisztratív teendők elvégzése. 

A platformmal kapcsolatban három konkrét célkitűzés került megfogalmazásra, ezek közül az első, hogy könnyebbséget hozzon a vállalatok életébe. Ez a számlázás kikerülésén keresztül valósul meg, ugyanis az Empower automatikusan begyűjti és előállítja a számlákat a hitelkártya hálózatokon elérhető adatok alapján. Szintén hasznos funkció a vállalati költségmenedzsment politika vizuális megjelenítése, ami segíti a munkavállalókat a könnyebb befogadásban. Ezáltal jobban átlátják a bevezetett lépéseket és képesek hatékonyabban hozzájárulni a kitűzött célok eléréséhez.

Az Empower véget akar vetni annak az állapotnak is, hogy a pénzügyi vezetőknek mindent ellenőrizniük kell, mivel ez lassítja és költségesebbé teszi a pénzkezelési folyamatokat. Az Empower minden munkavállaló kártyájához automatikus és személyre szabott költségkereteket, limiteket és kikötéseket rendel az adott alkalmazott egyéni paraméterei szerint. Így a vezetőknek csak a különleges eseteket kell közelebbről megvizsgálniuk, amivel rengeteg időt spórolnak. 

A harmadik fontos cél a gyorsabb működés elősegítése. Ezt szolgálja az is, hogy a felsővezetés pénzkezelési tevékenysége a munkavállalók számára is teljesen átlátható lesz, így kölcsönös bizalom épülhet ki. Ezáltal megszűnik az egymás folyamatos ellenőrzéséből fakadó stressz, feszültség, valamint rengeteg időt meg is spórolhat a vállalat. Összességében mindhárom célkitűzés arra irányul, hogy a bürokrácia háttérbe szorításával optimálisabb vállalati működést tegyen lehetővé és mindenkinek több ideje jusson a jövőbeli növekedést megalapozó tevékenységekre. 

Forrás: AltFi

Bátorfi Botond