Mesterséges intelligencia, Sarah Conner meg a többiek

„Ma azon aggódni, hogy a gépek öntudatra ébrednek és elpusztítják az emberiséget, olyan mintha éppen a Mars túlnépesedéséért aggódnánk” – hangzott el egy középiskolás diákoknak szervezett mesterséges intelligenciáról szóló előadáson. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tartott AKG Talks elnevezésű rendezvény vendégelőadója Boldog Viktor, a DXC Technology analitikai konzulense volt.

„Ma a narrow AI (szűk mesterséges intelligencia) korában élünk, aminek algoritmikus alapjai már az 1900-as évek második felében léteztek. A szűk mesterséges intelligenciának mindig egy konkrét feladata van, amit igyekszik megoldani: ilyen volt a Terminátor is, akinek egyetlen küldetéseként Sarah Connort kellett megölnie. Ilyenek a jelenlegi MI megoldások is: sakk program, képfelismerés, csalás előrejelzés, érzelem detektálás, de még az önvezető autók is ide tartoznak, hiszen egyetlen feladatuk elvinni az utast A-ból B-be”- kezdte előadását fiatal, ám digitalizációban igen jártas közönsége előtt a szakember.

Teljes cikk