Lejár az adategyeztetés végső határideje csütörtökön

[ad_1]



2019. 10. 28.



Gabriella Erdei

Az Országgyűlés június 25-én módosította a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályt, négy hónappal, október 31-ig elhalasztva az adategyeztetés határidejét. A pénzügyi szolgáltatóknak a módosítás hatályba lépését követő három napon belül tájékoztatniuk kellett azon ügyfeleiket, akiknek az esetében addig az átvilágítás még egyáltalán nem, vagy nem teljes körűen történt meg.

Zárolják azok számláját, akik nem tesznek eleget az azonosítási kötelezettségnek – fotó: pixabay

Mind a Magyar Nemzeti Bank, mind a Magyar Bankszövetség többször felhívta az ügyfelek figyelmét az adategyeztetés fontosságára. Szeptember 9-én Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta: mintegy félmillió lakossági és csaknem 150 ezer vállalati ügyfél nem tett még eleget a kötelezettségnek. Ez a lakossági számlák 5 százalékát, a céges ügyfelek 10-15 százalékát jelenti – fejtette ki.

A bankszövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy a kötelező azonosításra a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem miatt van szükség. A lakossági ügyfelek közül azoknak kell megjelenniük a bankokban, a pénzintézetekben, akik erről értesítést kaptak. Döntően olyan ügyfelekről van szó, akik 2017 júniusa előtt nyitottak számlát, és dokumentumaikat korábban nem másolták le.

A cégeknél is el kell végezni az adategyeztetést, az azonosítás a vállalatoknál a tényleges tulajdonosok beazonosítását lehetővé tevő nyilatkozat megtételét jelenti, a magánszemélyeknél ez a személyi okmányok bemutatásával történik.

A kötelező banki adategyeztetésre 2019. június 26. volt az első határidő, ezt hosszabbította meg az Országgyűlés október 31-éig. A pénzintézeteknek ennek megfelelően október 31-én zárolniuk kell a nem azonosított ügyfelek számláiról a kifizetéseket mindaddig, amíg az ügyfél nem tesz eleget azonosítási kötelezettségének.

TC / MTI



[ad_2]

Source link