Kriptovaluták a foci világában

Az elmúlt évtizedekben láthattuk, hogy a pénznek egyre fontosabb szerepe van a fociban. Szinte felfoghatatlan mennyiségű pénz cserél gazdát minden átigazolási időszak alatt. Csak a Premier League-ben több, mint 500 milliárd forintnyi összeget költöttek el a csapatok játékosokra. A kriptovalutáknak azonban eddig nem jutott szerep a pályán, azonban a spanyol harmadosztályban szereplő DUX Internacional de Madrid csapata Bitcoinban vásárolta meg David Barral-t, aki korábban a Real Madridban szerepelt.

Nem ez volt az első olyan átigazolás, amit Bitcoinnal hajtottak végre, hiszen még 2018-ban a Harunustaspor, egy amatőr török csapat részben kriptovalutában rendezte az átigazolási díjat. A klub szerette volna felhívni a nemzetközi média figyelmét erre az új megoldásra, azonban ennek a vártnál kisebb visszhangja lett.

A DAX vásárlásából is feltűnhet, hogy a futballvilág is egyre nyitottabb a blockchain technológiákra. Január 18-án az AC Milan bejelentette, hogy létrehozza a saját szurkolói tokenjét (ACM) a Chiliz által, ami a világ vezető blockchain fintech szolgáltatója a sport területén. A Chiliz még 20 másik sport szervezettel van kapcsolatban.

Az AC Milan, aki az elmúlt évek lehangoló teljesítménye ellenére idén sikerrel pályázhat a bajnoki cím megszerzéséért komoly lépést tett a foci modernizálása érdekében. Azzal, hogy belépett a blockchain világába, új gyakorlatok jelenhetnek meg a klub életében. A több, mint 250 millió szurkolónak innentől kezdve lehetősége nyílik beleszólni a klub működésébe, bizonyos döntésekben szavazhat és visszajelzést adhat a vezetőségnek. Korábban nem volt arra példa, hogy ekkora szervezet csatlakozott volna a programhoz, ez a lépés azonban precedens lehet más klubok számára is a későbbiekben.

Az AC Milan mellett más futballklubok is, mint például a Juventus, a Paris Saint-Germain, az Arsenal és a Manchester City, váltak a blockchain és a crypto közösség résztvevőivé. Az FC Barcelona spanyol óriás kevesebb, mint két óra alatt 1,3 millió dollárt termelt, miután elindította saját tokenjét, a BAR-t. a BAR ára 200% -kal emelkedett a chiliz-i kereskedés első öt percében. Jelenleg piaci kapitalizációja meghaladja a 20 millió dollárt.

A COVID-19 világjárvány a sportra is nagy hatással volt, rengeteg eseményt töröltek. Az Európa Bajnokságot, valamint az Olimpiát is el kellett halasztani 2021-re. A klubokat komolyan sújtották az üres stadionok és ennek következtében a szurkolói közösségek elkötelezettsége is csökkent. A szavazók számára azonban a tokenek szavazati jogot biztosítanak a klubspecifikus szavazásokon, vagy hozzáférést biztosítanak VIP élményekhez. A rajongók bevonásának másik módja a kártyakereskedelem és a blockchainen alapuló fantázia foci játékok, mint a Sorare. Az FC Barcelona sztárvédője, Gerard Pique egyébként a Sorare alapbefektetője.

A jelenleg zajló világméretű járvány közepette a rajongók elkötelezettségének fenntartása a legfontosabb szempont, amely a blockchain bevezetését előidézheti a futballban. Azonban más felhasználási területeken is hasznosnak bizonyulhat a blockchain technológiák alkalmazása. A futballklubok likviditásuk növelése érdekében is használhatják, többek között stadion felújítási projektek esetén.

A szurkolók döntési folyamatokba való bevonásával ráadásul nemcsak az elégedettségükre van hatással, hanem a korrupció elleni harcban is eredményes eszköz lehet. Sajnálatos módon az elmúlt évtizedekben rengeteg korrupciós botrányról hallhattunk a futball világából. Az átlátható működés és az egyértelmű választások komoly lépést jelenthetnek a korrupció felszámolása érdekében.

Ezeket a felhasználási eseteket olyan kluboknál lehetne alkalmazni, amelyek jelentős rajongói körrel rendelkeznek, és jelenleg a pályán és azon kívül is kihívásokkal néznek szembe. Stefan Ateljevic, a BitcoinPlay – egy Bitcoin gamificationnel foglalkozó platform alapítója – elmondta a Cointelegraph-nak, hogy a kriptopénzek hogyan kezdhetnek nagyobb szerepet játszani a foci világ közgazdaságtanában:

„A következő években nem lennék meglepve, ha a klubok törvényes fizetőeszközként használnák a kriptovalutákat egymás között – amennyiben ez jogilag is lehetségessé válik. Azok a klubok, amelyek kriptovaluta tartalékokkal rendelkeznek, egyszerűen felhasználhatják majd ezeket az eszközöket játékosok vásárlására és, akárcsak bármely más pénznemben. Ez akár a fizetésekre is kiterjedhet, mivel ezek a valuták egyre jobban integrálódnak az üzleti világba.”

Brassnyó Márton