Kriptoszakértővel erősít a Morgan Stanley

Kriptoszakértővel erősít az egyik legismertebb multinacionális befektetési bank, a Morgan Stanley. Andrew Peel az elmúlt 3 évét a Credit Suisse sales és kereskedelmi innovációkért felelős alelnökeként töltötte, összesen pedig 12 évig erősítette svájci befektetési bank csapatát. Peel legutóbbi pozíciójában kiemelten foglalkozott a kriptovaluták kereskedésével és mondhatjuk, hogy szakértővé avanzsálta magát. Új posztján a digitális eszközök piacáért felelős vezetőjeként várnak tőle sikereket a Stanley-nél.
A Morgan Stanley lépése azért is érdekes, mert tavaly pont az ő vezérigazgatójuk, Jamie Dimon kritizálta élesen az világ legismertebb kriptovalutáját, a Bitcoint. Dimon akkor egészen egyszerűen kijelentette: a kriptovaluták rosszabbak, mint az annak idején kitört tulipánláz. Kíváncsiak vagyunk, hogy azóta miként látják a helyzetet.

Reményik Áron

Forrás: Cointelegraph