A kerékpárosok győztek az önvezető autókkal szemben

Az egész világon Hollandia a legfelkészültebb az önvezető autók elterjedésére, de várhatóan mégsem lepik majd el a holland városokat a sofőr nélküli autók a KPMG második Autonomous Vehicles Readiness Index tanulmánya szerint. A sofőr nélküliséghez egyébként minden feltétel adott Hollandiában, a városi közlekedés forradalma elé csupán egyetlen “akadály” gördül, mégpedig az, hogy a hollandok a sűrű városi részeken jellemzően kerékpárral közlekednek – derül ki a tanulmányból. Eközben Magyarország élen jár az önvezető autós fejlesztésekben, de a használatban a lemaradók között leszünk.

Hollandia az önvezető autókhoz szükséges infrastruktúra tekintetében világelső, a fogyasztói elfogadásban kizárólag Szingapúr előzi meg őket, de a technológiai innovációban és a szabályozásban is a legjobbak között vannak a KPMG tanulmánya szerint. Így bármely ország számára Hollandia követendő példa lehet, ugyanis nem csak az úthálózat minősége kiváló, de az emberek is lelkesek az új technológiáért és a kormányzat is igen támogató a fejlődéssel kapcsolatban. Hollandiában például már most 6 százalék felett van a teljes gépjárműparkon belül az elektromos autók száma, de van még egy zéró emissziós járműtípus, ami még ennél is jobban meghatározza az ország közlekedését.

Hollandiában sok millió kerékpár van napi használatban, a sűrű, belvárosi területeken pedig nehéz lenne emiatt önvezető autós funkciókat és szolgáltatásokat elindítani. Ugyanis az elmúlt évtizedekben a holland városokban a gyalogosok és kerékpárosok mellett a járműforgalom eleve háttérbe szorult, így nincsenek dedikált, kizárólag autók által használható sávok, csatornák. Az önvezető járművek elterjedésével pedig a KPMG által megkérdezett iparági szakértők szerint már az is jelentős kockázat, ha nagy számú önvezető jármű közlekedik közös útszakaszokon a sofőrök által vezetett járművekkel.