Hova fordulnak pénzügyi tanácsért a fiatalok?

A Z generáció csaknem ötször nagyobb valószínűséggel kap pénzügyi tanácsokat a közösségi médiában, mint a 41 év feletti korosztály tagjai. A jelenlegi média- és gazdasági környezetben megnőtt a „finfluencerek” (pénzügyi tanácsot nyújtó influencerek) szerepe – egyes becslések szerint az „ágazat” piaci értéke már meghaladja a 100 milliárd dollárt is.

A befektetők új generációja a technológia és a pénzügyi szorongás metszéspontjában létezik. A Z generáció tagjai (akik 1997 és 2012 között születtek) tanúi voltak a 2008-as pénzügyi válságnak, és valószínűleg családjukat is érintették a válság következményei. Felnőtt életük megkezdésekor ez a generáció kénytelen megbirkózni az emelkedő lakbérrel és lakásárakkal, az emelkedő inflációval és a kihívásokkal teli munkaerőpiaccal is.

Ugyanakkor a Z generáció az internet és a technológia aranykorának elsőszülöttje. Olyan feltörekvő technológiai óriásokkal párhuzamosan nőttek fel, mint a Facebook, a YouTube és az iPhone. Éppen ezért természetes, hogy a Z generáció majdnem ötször nagyobb valószínűséggel kér pénzügyi tanácsot a közösségi médiában, mint a 40 feletti felnőttek.

Tekintettel ezekre sajátosságokra, a befektetési technológiáknak tartania kell a lépést a fiatal felhasználókkal – a leendő befektetők oktatására, védelmére, valamint biztonságára is hangsúlyt kell fektetni.

A bizalom fontossága

A Z generáció tagjai banki és befektetési lehetőségeik kiválasztása során más értékeket tartanak szem előtt, mint a korábbi generációk.

Örökölték az Y generáció (millennials vagy Y generáció – az 1981 és 1996 között született emberek) pénzintézetek iránti bizalmatlanságát. Ezt az állítást támasztja alá, hogy a TikTok legjobb finfluencereinek követőtábora milliós nagyságrendű, ezzel szemben például a Fidelity amerikai multinacionális pénzügyi szolgáltató sokkal szerényebb követőbázist vonzott. Ez a figyelemhiány azt is jelzi, hogy a feltörekvő befektetők megszólítása érdekében az idősebb pénzügyi intézményeknek újabb csatornákra kell támaszkodniuk.

A Z generáció nagyobb valószínűséggel bízik az új platformokban és alkalmazásokban, amelyek nem kapcsolódnak a régebbi vállalatokhoz, és amelyeket kifejezetten a feltörekvő befektetők igényeinek megszólítására terveztek.

Forrás: Depositphotos

Ezenkívül a fiatalok ki akarják fejezni magukat: nem csak brókerek hírleveleit vagy pénzügyi cikkeket akarnak olvasni a mainstream médiában. Tartalmat akarnak előállítani, nem egyszerűen fogyasztani azokat. A befektetési platformoknak megbeszélések helyszínévé kell válniuk, függetlenül attól, hogy az egyes felhasználók megosztják-e ötleteiket vagy visszajelzéseiket. Előtérbe helyezik a személyre szabott élményt, a fenntarthatóságot – az ezekre a funkciókra összpontosító platformok kihasználása lehet a legjobb módja a befektetők következő generációjának bevonására.

Beépített elszámoltathatóság

Ami a tanácsadás minőségét illeti, a dedikált platformok elszámoltathatóságot tudnak beépíteni működésükbe. Ezt többféleképpen is meg lehet közelíteni – a TipRanks pénzügyi elemzőket rangsoroló társaság például nyomon követi és méri tanácsadóik teljesítményét.

Az elszámoltathatóság előtérbe helyezésével a befektetési platformok segítik a befektetők új generációját a kellő tájékozottság megszerzésében, és annak meghatározásában, hogy kinek a tanácsát érdemes megfogadni.

Azáltal, hogy az elszámoltathatóságot a tartalomkészítés kulcsfontosságú elemévé teszik, a platformok befektetnek befektetési eszközeik jelenlegi és jövőbeli minőségébe.

A csalás elleni védelem lehetősége

Még a digitális bennszülötteknek számító Z generáció tagjai is áldozatokká válhatnak az online térben. A 2021-ben befektetési csalások áldozataivá vált emberek több mint fele azt mondta, hogy a csalás a közösségi médiából indult.

2021-ben a közösségi médián keresztül elkövetett csalásokból származó bejelentett veszteségek több mint harmadát (37 százalékát) befektetési csalások tették ki.

Az Egyesült Államok lakossági befektetői évente körülbelül 770 millió dollárt veszítenek a közösségi médián keresztül kezdeményezett csalások miatt.

A dedikált platformok biztonságosabb környezetet kínálhatnak, ahol a fiatal befektetők megoszthatják ötleteiket, és tanulhatnak az általuk megbízott finfluencerektől, ahelyett, hogy csatlakoznának egy csoportos csevegéshez a Telegramon, amelyet ellenőrizetlen, névtelen közreműködők vezetnek.

Az, hogy a Z generáció a közösségi médiát részesíti előnyben a különböző keresőkkel szemben, azt jelzi, hogy nagyobb valószínűséggel bíznak olyan befektetési eszközökben, amelyek hasonlóan működnek, mint a kedvenc közösségi médiájuk. Miközben ezek a platformok keresik a helyüket a piacon, fejlesztőiknek vonzóvá kell tenniük  szolgáltatásaikat a befektetők következő generációja számára, és proaktívan be kell építeniük azokat a funkciókat, amelyek célja a bizalomépítés, a tartalomkészítők elszámoltathatósága és az új befektetők csalás elleni védelme.

A Z generáció szívesen használja a technológiát a befektetésekhez, így a platform létrehozóinak feladata, hogy biztonságos helyet teremtsenek számukra, ahol tanulhatnak és nem mellesleg nyereséget is termelhetnek.

(Forrás: Fintech News)