Hibrid megtakarítás a Zopától

Új megtakarítási szolgáltatást vezetett be ügyfeleinek a brit Zopa. A bankká érett fintech lehetővé teszi, hogy a kliensek megtakarítási számlájuk egyenlegét egy rugalmas, azonnal felvehető részre, valamint egy hosszabb ideig lekötött részre osszák.

A Smart Saver elnevezésű termék az azonnal felvehető összegek után 0,72 százalékos kamatot kínál, míg a huzamosabb ideig lekötött összegek után akár 1,05 százalékot. A Zopa immár két megtakarítási termékkel rendelkezik, korábban már egy fix kamatozású megtakarítási számlát is bevezettek.

A Zopa decemberben jelentette be, hogy felhagy a peer-to-peer hitelezéssel, ami a kezdetekkor a fintech főtevékenységét jelentette. A lépés oka a banki tevékenységre való összpontosítás volt. Most a megtakarítási megoldásokra helyeznek nagy hangsúlyt. A következő 12 hónapban megkétszereznék jelenlegi 1 milliárd fontos megtakarítási portfóliójukat.

A cél nem megalapozatlan. A 30 év alatti korosztályokban tízből nyolc ember takarítana meg konkrét célok alapján a Zopa kutatásai szerint. Hasonlóan magas azok aránya is, akik szeretnék megtakarításaik egy részét úgy lekötni, hogy ahhoz idő előtt ne férhessenek hozzá – ezzel is biztosítva céljaik elérését. A Smart Saver pontosan az ilyen gondolkodású ügyfelek számára lett bevezetve.

“A Zopa Smart Saver kombinálja a bankok és a fintechek legjobb aspektusait a megtakarítások terén. A Zopa fenntartható módon kínál magas kamatot a könnyen elérhető számlái adta alapokra építkezve. Ezzel egy időben az irányítás az ügyfelek kezében marad. Ők döntik el, hogy hogyan és mikor férnek hozzá pénzükhöz.” – nyilatkozott Merve Ferrero, stratégiáért felelős vezető.

Forrás: Finextra

Qayum Dániel