Gyermekeknek indít befektetési platformot a Greenlight

A fintech cég, melynek küldetése, hogy segítse a szülőket a gyerekek pénzügyileg tudatos nevelésében, a napokban bejelentette Greenlight Max névre keresztelt, a világ első gyermekek számára, oktatási célzattal létrehozott befektetési platformját.

A Greenlight 2017-ben dobta piacra szülők által kezelhető bankkártyáját és applikációját, melynek célja a gyerekek pénzügyi ismereteinek bővítése volt. Mára a fintech több, mint 2 millió szülőt és gyermeket szolgál ki, akik azóta 90 millió dollárt takarítottak meg összesen a cég termékeinek használata során. A Greenlight Max célja, hogy ezúttal a befektetések világát hozzák közelebb ügyfeleikhez.

A részvénypiacokon történő befektetés a hosszútávú vagyonfelhalmozás egyik leghatékonyabb módja, a befektetések világa azonban nem mindenkinek érhető el egyenlő mértékben. A legfrissebb statisztikák szerint ugyanis az amerikai nép leggazdagabb 10%-a birtokolja a részvények és befektetési alapok 87%-át, az egyenlőtlenség pedig még mindig növekedni látszik. A felnőttek jelentős része nem tudja, hogyan lásson hozzá a kereskedéshez, a gyerekek pedig szintén nem rendelkeznek a kulcsfontosságú készségekkel, lévén, hogy mindössze 16,4%-uk részesül bárminemű pénzügyi oktatásban iskolai éveik alatt.

„A Greenlightnál mi tudjuk, hogy a pénzügyileg képzettebb gyerekek boldogabb és egészségesebb életet élnek majd,” mondta Tim Sheehan, a Greenlight társalapítója és CEO-ja. „A befektetések a személyes pénzügyek világának egyik legfontosabb elemét képezik. Ezért indítottuk el a Greenlight Maxot, hogy a szülők lefektethessék a generációs vagyonfelhalmozás alapjait.”

A Greenlight Max négy évnyi, a családi pénzügyi technológiák és oktatás területén felhalmozott felhasználói visszajelzések és szakértelem eredményeként született meg. A gyerekek a Morningstar által biztosított elemző funkció segítségével válogathatnak a részvények között, tanulhatnak az appban található oktatási célú videók megtekintésével, befektetéseket javasolhatnak szülői jóváhagyásra, valamint nyomon követhetik portfoliójuk teljesítményét. Az új Greenlight Max csomag tartalmaz még hozzáadott biztonsági funkciókat, melyek garantálják a mobileszközök, tranzakciók, és a felhasználók személyazonosságának biztonságát, ezáltal a szülőknek sincs miért aggódnia. Továbbá, a csomag tartalmazza még a Greenlight Black Card kártyát, valamint a cég egyéb pénzügyi szolgáltatásait, legyen szó bevételek, költségek, megtakarítások, vagy épp adományok kezeléséről. 

Forrás: Finextra

Bátorfi Botond