Digitális megoldásokon át vezet az út a fiatalok pénzügyi tudatosságához

Elkötelezetten teszünk azért, hogy hozzájáruljunk egy pénzügyileg tudatosabb társadalom kialakításához, amely összességében erősebb gazdaságot is eredményez. Ennek kulcsa a fiatalok edukációjában rejlik. – Interjú Muck Ivánnal, a Family Finances ügyvezetőjével és társalapítójával.

A hazai piacon egyedülálló módon kifejezetten fiataloknak kínáltok design-vezérelt lakossági banki megoldásokat. Honnan jött az ötlet? És hogyan lett az ötletből egy sikeres startup? 

Egyik alapító társammal korábban egy nemzetközi tanácsadó cégnél dolgoztunk fintech elemzői pozícióban, ahol alaposan megismerhettük a piacot. Tudtuk, mennyire hiányosak a fiatalok pénzügyekkel kapcsolatos ismeretei és láttuk, hogy a piac egyáltalán nem reagál ezekre a hiányosságokra. Egy este épp erről beszélgettünk munka után, és addig folyt a beszélgetés, míg megjelent a szándék, hogy a saját kezünkbe vegyük a kérdést és tegyünk azért, hogy növeljük a fiatalok és családjaik pénzügyi tudatosságát. Tudtuk, hogy ehhez leghatékonyabban úgy járulhatunk hozzá, ha minél korábban bevezetjük a tinédzsereket a pénzügyi szolgáltatások világába.

Ehhez pedig megfelelő digitális megoldásokra, könnyen, intuitív módon használható applikációkra és egy számukra is vonzó felhasználói élményre van szükség.  Így született meg a Family Finances alapötlete. 

Számos külföldi partnerrel már a kezdetekkor tárgyalni kezdtünk – fotó: Bodnár Zsófia

Az alapötlet megszületése után úgy döntöttünk, hogy elindulunk az MKB 2016-os FinTech versenyén, ahol a 8 kiválasztott csapat közé kerültünk. Ezt tekinthetjük az első komolyabb mérföldkőnek a Family Finances történetében.

Nagyon gyorsan nemzetközi partnerekkel is elkezdtetek együtt dolgozni. Gondoltátok volna, hogy ilyen gyorsan felpörög a vállalkozás?

Kezdetben a fő értékesítési csatornáink elsősorban akcelerátor programok és hackathonok (egy design sprint alapú versenyműfaj) voltak, hiszen ezek segítségével nagy nemzetközi pénzintézeteknek és egyéb vállalatoknak is megmutathattuk, hogyan alkotunk design-vezérelt megoldásokat fiatalok számára és persze, hogy milyen hatékonyan tudunk együttműködni nagyvállalati partnerekkel. 

Számos külföldi partnerrel már a kezdetekkor tárgyalni kezdtünk, ennek köszönhettük, hogy több külföldi akcelerátor programban (PwC Startup Collider – Varsó, F10 Accelerator – Zürich) is részt vettünk. 

Milyen projekteken dolgoztok? Milyen az ügyfélkörötök? 

A Family Finances B2B (Business-to-Business) üzleti modellben működik. Pénzintézeteknek, illetve fintech cégeknek, köztük sartupoknak is kínálunk termékeket és szolgáltatásokat.

Vannak könnyen testreszabható, dobozos termékeink is, mint a Lippert Kft.-vel együttműködésben létrehozott Flint, ami egy mobilos hiteligénylésre alkalmas end-to-end onboarding megoldás, és a RocketMoney, ami egy családi bankolást segítő alkalmazás, aminek a célközönsége a legfiatalabbaktól (5-12 év) egészen a 18 éves korosztályig terjed. Ezutóbbit egy ausztrál partnerünkkel, a GoSave-vel közösen értékesítjük.

A dobozos termékeink mellett a működésünk fontos részét képezik a projekt alapú, end-to-end szolgáltatásaink UX kutatástól, UX/UI designon át egészen az implementációig. A tradicionális pénzintézetek számára könnyebben értelmezhető ez az együttműködési struktúra, és gyorsabban ki tudjuk magunkat élesben is próbálni egy-egy banki partnerségben. Ha ezek a kisebb projektek sikeresnek bizonyulnak és „működik a kémia”, akkor könnyen tudunk hosszabb távú együttműködést is kialakítani az adott pénzintézettel.  

A digitális átállás nem jelentett érdemi változást a Family Finances-nél – fotó: Bodnár Zsófia

Hogyan reagáltak az ügyfeleitek a kialakult egészségügyi helyzetre? Hogyan alakulnak a projektjeitek?

A jelenleg is futó, fintech startupokkal együttműködésben megvalósuló projektjeink esetében partnereink stabil tőkével rendelkező, már nem kezdeti fázisban lévő vállalkozások. Rájuk a válság nem gyakorol számottevő negatív hatást. A kialakult helyzetre esetükben lehetőségként is tekintünk, hiszen a járvány ösztönzőleg hathat ezen cégek termékfejlesztési stratégiájára is. 

A bankok esetében kalkulálnunk kell az innovatív projektek számának csökkenésével, ám úgy látjuk, hogy termékeink és szolgáltatásaink ebben a nehéz helyzetben is segítséget nyújthatnak számukra. 

És milyen változást hozott a kényszerű home office a céges adminisztrációs folyamatokban nálatok? 

Egyik első dolgunk volt, hogy a TrustChain Platformon keresztül megszereztük az elektronikus aláírásunkat. Azonnal módosítottuk a társasági szerződésünket is, hogy cégszerűvé válhasson a minősített elektronikus aláírásunk, ami jelen helyzetben elengedhetetlen a hatékony és zavartalan működéshez. 

A digitális átállás egyébként nem jelentett érdemi változást a Family Finances-nél, hiszen már hozzászoktunk a videokonferenciákhoz és a „home office”-hoz. Viszont éppen a koronavírus-járvány kapcsán bevezetett korlátozások előtt költöztünk új irodánkba, így már nagyon várjuk, hogy találkozzunk, kipróbáljuk az új bútorainkat és közösen ebédeljünk.

Mik a jövőbeli terveitek?

Az idei év elsődlegesen dobozos termékeink felskálázásáról szól. 

Rövid távon a Flint-re koncentrálunk, amely könnyedén és gördülékenyen integrálható a hazai pénzintézetek infrastruktúrájába, hosszabb távon pedig a RocketMoney-t is fókuszba helyezzük, ezt pedig a nemzetközi terjeszkedésünk jegyében tervezzük külföldön értékesíteni. 

Hosszú távú célunk, hogy a bankok és fintech startupok első számú beszállítóivá váljunk, és fiataloknak szánt, design-vezérelt és mobile-first termékeinkkel mind az ő, mind pedig az Y és Z Generáció igényeit maximálisan kielégíthessük.

[ad_2]
https://www.trustchain.com/hu/2020/05/21/digitalis-megoldasokon-at-vezet-az-ut-a-fiatalok-penzugyi-tudatossagahoz/

 

Tilla Fehér