Digitális bankolás kérdezz-felelek: jelen vagy jövő?

Eljött az idő, amikor a bankoknak szembe kell nézniük – vagy épp okos partnerségre kell lépniük – a fintech vállalkozásokkal, amelyek digitális megoldásaikkal megkímélnek minket a tipikus ügyintézési, adminisztrációs folyamatoktól, hiszen ezeket mindannyian nyűgként éljük meg. De vajon eléggé biztonságosak-e ezek az alternatív megoldások? És milyen lehetőségeink vannak pénzügyeink intézésére a digitális térben?

A bankok, illetve a bankrendszer a XII. század óta bizony keveset változott – ez legfőképp éppen a bankok számára jelent problémát, hiszen a fintech cégek kihívása olyan lesz, mintha hintókkal állnának rajthoz a csillagsztrádán, repülő autókkal szemben.

Ahhoz, hogy ma a bankok megtartsák ügyfélkörüket, abszolút át kell állniuk a digitális ügyfélélmény szolgáltatására, és az élethelyzet-menedzsmentet kell alapul venniük: a termékfejlesztésben és a további építkezésben egyaránt.
A britek, németek finnek, dánok egyaránt felfedezték már ezeket a megoldásokat, amelyeknek az éllovasai a prepaid szolgáltatók voltak eredetileg.

A Számlázz.hu Akadémia 2. évadának digitális bankolásról szóló epizódjában Varga-Tarr Sándor, a Számlázz.hu marketingvezetője és Suppan Márton, a Peak Financial Services alapítója beszélgetnek azokról a modern platformokról, amelyek sokkal kényelmesebb pénzügyi megoldásokat kínálnak neked is.

Varga-Tarr Sándor: Mi is az a prepaid szolgáltatás és a prepaid kártya?

Suppan Márton: A lényeg, hogy az átlagos ügyfél számára a prepaid kártya pontosan ugyanolyan, mint egy átlagos bankkártya, ugyanúgy tudsz vele vásárolni bárhol. Azonban az igazi előnye ennek a háttérépítkezésben és a banki rendszerekhez, illetve a fejlett IT-rendszerekhez való
jobb kapcsolhatóságban és egyszerűbb kialakíthatóságban rejlik.

VTS: Hogyan történik az integrálás a digitális banki rendszerekbe?

SM: A felhő alatt helyezkednek el az ügyfelek, az internetbankok és a különböző user-interface-ek, ahol az ügyfelek használni tudják, és gyakorlatilag a zsebükből elő tudják rántani a bankokat. Nem kell bankfiókba menniük, márványlapok között bujkálniuk, és sorszámokat húzogatniuk. A felhők fölött pedig elhelyezkednek a különböző háttérkiszolgálók, akár olyanok, mint a Számlázz.hu, vagy különböző nagy bankok, amelyeknek a szolgáltatásait áttranszformálják, és digitális formában ismét visszatérve a felhő alá elérhetővé teszik az ügyfelek számára.

VTS: Ez nemcsak bankfüggetlen, hanem országhatárokon is átívelő megoldás?

SM: Így van, hiszen ez egy digitális szolgáltatás: a digitális exportnak van egy olyan nagy előnye, hogy abszolút online nyújtható egy weboldalon vagy egy mobilapplikáción keresztül. Másrészt pedig a szabályozók sem szorítják be országhatárokon belülre a szolgáltatókat, hanem akár Európai Uniós, de van olyan eset, hogy „worldwide license”-t adnak, nekünk például 88 országból vannak ügyfeleink.

VTS: Nem rejtenek különböző biztonsági kockázatokat ezek a fintech megoldások?

SM: Alapvetően mondhatjuk, hogy ezek új szolgáltatók, tehát nyilván más típusú kockázatokat rejtenek, mint a nagy, öreg pénzintézetek. Azt gondoljuk, hogy ahogy a technológia halad előre, úgy a fintechek is egyre biztonságosabbak tudnak lenni.
A másik dolog, hogy a felhő fölé költöztettünk különböző nagy bankokat és nagynevű szolgáltatókat, ilyen akár a mi esetünkben a Barclays bank, a Royal Bank of Scotland, vagy akár több magyar bank, amelyeknek a szolgáltatásait igénybe vesszük. Ott tároljuk az ügyfelek tőkéjét, és tulajdonképpen ezt a szolgáltatáscsomagot egybegyúrva áttranszformáljuk a digitális térbe.

VTS: Melyek azok az életszerű helyzetek, amelyekkel ezt a digitális csillagsztrádát együtt építhetjük?

SM: Maradjuk egy kicsit a prepaid-kártyás termékeknél, és a prepaid-kártyás szolgáltatásnál. Az egyik kiemelkedő előnye az, hogy nagyon komoly költségkontrollt tud gyakorolni az ügyfél saját magán, nem tud mínuszba menni a kártya, nem tud többet költeni, mint amennyije van. Ez egy fontos dolog. Másrészt letétként kezeljük az összegeket, illetve az összes prepaid szolgáltatónak kötelessége letétként kezelni az összegeket. Ez azt jelenti, hogy nem tudja a szolgáltató „elgazdálkodni”, „elhitelezni”, befektetni az ügyfelek tőkéjét, tehát nagyobb a biztonság, emellett nem lehet inkasszálni sem a prepaid-számlákat.

VTS: Mi történik például, ha elveszik a prepaid kártyám?

SM: Első körben természetesen le lehet tiltani, ilyenkor új kártyát postázunk. Na de mi van akkor, ha egy jól átbulizott éjszaka után azt hisszük, hogy elvesztettük a kártyát, de aztán megtaláljuk? Ez a bankoknál igazából nagyon kellemetlen és drága, 10-15 ezer forintba kerül letiltani a kártyát. Nálunk egy gombnyomással zárolni lehet, és utána újra fel lehet oldani, ha rájöttünk, hogy igazából ott lapult a farzsebünkben.

VTS: Lehet ezt még fokozni?

SM: Most jön csak az igazi sci-fi! Képzelj el egy olyan rendszert, ami fent él a felhőben, 0-24-ben figyeli a kártyás tranzakciókat, és mesterséges intelligencia alapon kielemzi őket. Például, ha foglalsz egy szállást, vagy veszel egy repülőjegyet, azonnal figyelmeztetünk, hogy nehogy elfelejts utasbiztosítást kötni, vagy ha a repülőjegynél maradunk, akkor az adott régióban szállást kínálunk. Ha már az utazást említetted, nagyon sokszor probléma a különböző devizanemek árfolyamingadozásait követni, amit egy átlag felhasználó bizony ritkán tesz meg.

VTS: Erre milyen megoldások vannak?

SM: Ha indítasz egy átutalást a prepaid számládról Magyarországról Ausztráliába, vagyis a forintos számládról ausztrál dollárba szeretnéd érkeztetni a pénzt, akkor éppen abban a pillanatban, amikor elindítottad, összegtől és régiótól függően megvizsgálja a felhőrendszerünk azt, hogy a sok háttérszolgáltatónk közül melyik adja éppen akkor a legjobb árfolyamot. Vagyis a lehető legkedvezőbb árfolyamon tudjuk az ügyfeleinknek átváltani a forintot ausztrál dollárra. Így biztosan jobb árat tudunk kihozni, mint bármelyik bank.

VTS: Milyen kiegészítő banki szolgáltatásokat vagy pénzügyi szolgáltatásokat képes nyújtani egy ilyen modern platform? Mi a helyzet például a hitelekkel, megtakarításokkal?

SM: Ha valaki havonta egy fix összeget 20 évig félretesz, az egyáltalán nem életszerű. Honnan tudjam, hogy éppen karácsony után marad-e havi 20-30 ezer forintom, vagy 5 év múlva nem fogok-e sokkal többet keresni, és nem tudnék-e 3-4-szer annyit megtakarítani? Mi olyan rendszer megalkotásán dolgozunk, amely célhoz kötött megtakarítási tervek indítását teszi lehetővé, és a megtakarítási intenzitást is különböző skálákon lehet állítani. Így sokkal kényelmesebben és fájdalommentesebben lehet lényegesen nagyobb összegeket összegyűjteni, és ehhez akár csatolható kiegészítő áruhitel is. Tehát, ha szeretnél megtakarítani egy 400 000 forintos biciklire, és erre adsz magadnak 2 évet, de 8 hónap után már elérted a felét, akkor szól a rendszerünk, hogy szép tavaszi idő van, és akár már most meg tudod venni a biciklit, adunk hozzá 200 000 forint áruhitelt.

VTS: Amiket most említettél, főként magánszemélyeknek szól. Milyen vállalatok számára nyújtható digitális megoldásokról tudunk?

SM: Ilyen lehet egy digitális pénzügyi assziszencia rendszer, ami képes arra, hogy akár számlázóprogramokat vagy bérszámfejtő rendszereket összekössön a vállalatok számlarendszerével, szinkronizálja a kifizetéseket, a beérkező tételeket. Ilyen például a Számlázz.hu autokassza rendszere is!

Hiszen az autokassza is nem más, mint egy olyan automatizmus, ami segít nyomon követni a banki folyamataidat, a kiállított számlák aktuális állapotát. Ezeket összepontozva pedig gyakorlatilag nincs más teendőd, mint örülni a beérkező összegeknek.

A fintech forradalom tehát megérkezett, ráadásul nem hintón, hanem repülő autón. Amennyiben te is szeretnél vállalkozóként beülni velünk egy repülő autóba a csillagsztrádán, nincs más teendőd, mint feliraktozni YouTube-csatornánkra, és csatlakozni a Számlázz.hu közösségéhez!