Kategória archívum

Hírek

“AppTax” ellen tiltakozik az Epic Game Studios

Az Apple és Google is eltávolította az egyik legsikeresebb játékot internetes áruházából, miután a fejlesztő nyíltan megszegte a szerződési feltételeket. Mind az App Store mind a Google Play szigorúan rögzíti az alkalmazáson

A Revolut vesztesége is csúcsra ugrott

Csatlakozott sorstársaihoz a Revolut: a napokban tette közzé 2019-re vonatkozó jelentését, melyben 107,4 millió fontos veszteség szerepel, ez több, mint az előző évi, 32,8 millió fontos negatív eredmény háromszorosa. Jó hír viszont,

Monzo tőkeemelési kényszer

Mióta a Monzo teljes banki licencet szerzett az Egyesült Királyságban, hitelezési tevékenységet is végezhet, illetve ugyan olyan szigorú követelmények vonatkoznak rá, mint bármelyik másik bankra. Elméletben. Gyakorlatilag azonban azt

Agora Services, a modern kori piactér

Az amerikai Agora Servicespénzintézeteknek kínál neobanki termékek létrehozására alkalmas platformot. Alapvetésük, hogy úgy szolgálják ki ügyfeleiket, hogy azoknak ne kelljen core banki fejlesztésekbe bonyolódiuk, hanem az Agora felhő

Ilyen volt a fintech szektor első fél éve

A koronavírus válság sem vetette vissza az akvizíciós kedvet a fintech szektorban: összesen 409 céget vásároltak fel 94,7 milliárd dollár értékben, ami 230 millió dollár körüli átlagos tranzakciós értéket jelent. Ebből az látszik, hogy

Hasít az AFR

A GIRO Zrt. legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy az azonnali fizetési rendszer minden várakozást felülmúl: júliusban közel 9 millió tranzakció futott át az AFR-en, összesen több, mint 1400 milliárd forint értékben. Azt érdemes

Érkezik a magyar Revolut

Érkezik a hello és a Peak közös terméke, egy utasbiztosításhoz kapcsolt díjmentes Mastercard kártya, melyre az ügyfél 50% kármentességi bónuszt kérhet kármentes utazást követően. Közel egy éves fejlesztés eredményeként kerül piacra a

Újabb fintech játékos kínál üzleti szolgáltatásokat

Az angol VibePay tavaly októberben lépett a pénzügyi piacra, de máris 50.000 ügyféllel rendelkezik, mostantól üzleti felhasználókat is kiszolgál. Az app egy tipikus Open Banking megoldás: különböző bankszámlákat lehet beregisztrálni, és