Kategória archívum

Hírek

Bankot vett az IKEA

Az IKEA tulajdonosa, az Ingka Group 49%-os részesedést vásárolt a kiskereskedelmi bútorüzlet pénzügyi szolgáltató partnerében, az Ikano Bankban. A bank tulajdonosa, az Ikano Group, az IKEA-tól 1988-ban kivált szervezet, ami az IKEA

Jelentősen visszaesett a plasztikkártya piac

Az ICMA (Nemzetközi Kártyagyártók Szövetsége) szerint tavaly a COVID-19 járvány súlyosan érintette a plasztikkártyák piacát. A globális kártyapiac statisztikáinak 2020-as jelentései összesen 3 milliárd dolláros veszteséget mutatnak

75 millió dollárt vont be a Personetics

A fintech cég, amely mesterséges intelligencia segítségével teszi lehetővé pénzintézetek számára az ügyfeleikkel való interakció személyre szabottságának növelését, 75 millió dollárnyi külső tőkét vont be a Warburg Pincusbefektetése

20 millió dollárt vont be a Libeo számlakezelési startup

Az európai fintech kevesebb, mint egy évvel a magvető tőkebevonást követően ezúttal 20 millió dollárnyi külső tőkét vont be befektetőitől. A finanszírozási körben részt vettek olyan befektetési vállalatok, mint a DST Global, a Serena, a

A BitPay kártyáknál elérhető az ApplePay

A világ legnagyobb bitcoin és kriptovaluta fizetési szolgáltatója a BitPay múl pénteken (02.12.) bejelentette, hogy amerikai kártyatulajdonosai számára elérhetővé teszik az Apple Wallet és az Apple Pay szolgáltatásait. Így felhasználóik

A Tesla Bitcoin vásárlása kilőtte az árfolyamot

Az elmúlt napokban több helyen is olvashattunk arról, hogy az Elon Musk által vezetett Tesla 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt Bitcoint. Bejelentését követően a kriptovaluta árfolyama azonnal erősödésbe kezdett és meg sem állt egészen