Kategória archívum

Hírek

75 millió dollárt vont be a Personetics

A fintech cég, amely mesterséges intelligencia segítségével teszi lehetővé pénzintézetek számára az ügyfeleikkel való interakció személyre szabottságának növelését, 75 millió dollárnyi külső tőkét vont be a Warburg Pincusbefektetése

20 millió dollárt vont be a Libeo számlakezelési startup

Az európai fintech kevesebb, mint egy évvel a magvető tőkebevonást követően ezúttal 20 millió dollárnyi külső tőkét vont be befektetőitől. A finanszírozási körben részt vettek olyan befektetési vállalatok, mint a DST Global, a Serena, a

A BitPay kártyáknál elérhető az ApplePay

A világ legnagyobb bitcoin és kriptovaluta fizetési szolgáltatója a BitPay múl pénteken (02.12.) bejelentette, hogy amerikai kártyatulajdonosai számára elérhetővé teszik az Apple Wallet és az Apple Pay szolgáltatásait. Így felhasználóik

A Tesla Bitcoin vásárlása kilőtte az árfolyamot

Az elmúlt napokban több helyen is olvashattunk arról, hogy az Elon Musk által vezetett Tesla 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt Bitcoint. Bejelentését követően a kriptovaluta árfolyama azonnal erősödésbe kezdett és meg sem állt egészen

Banki nagyágyúval erősít a svájci Valour

A svájci fintech vezérigazgatója az a Diana Biggs lett, aki korábban az HSBC Private Bannking részlegét vezette. 2017-ben csatlakozott a hongkongi bank óriáshoz, ahol először az Európai piacon alkalmazott üzleti modellek fejlesztéséért

30 millió dollár tőkét vont be a Northmill digitális bank

A svéd digitális bank 250 millió svéd koronát (nagyjából 30 millió dollár) vont be legújabb finanszírozási körének keretein belül. A forrásokat javarészt a cég európai tevékenységének bővítésére tervezik felhasználni, a cél ugyanis az,