A Fintech Világa mai adásában Suppan Márton és Érczfalvi András vendége Muck Iván az ff.next társalapítója. Az adás első felében megismerhetjük a fiatalokat célzó ff.next- et, akik családi bankolással jelentek meg először a piacon, jelenleg pedig egy olyan megoldáson dolgoznak, amellyel a 0-18 éves korosztályt célozzák meg. 

Az ff.next 2017-es indulása óta sok változáson ment keresztül. Megtudhatjuk, hogy milyen utakat jártak be az elmúlt évek során, mely korosztályokkal foglalkoznak és kiknél tartják a legfontosabbnak a design vezértel bankolási megoldásokat. Szó esik továbbá arról is, hogy kezdődött a bankszektorral közös munkájuk. Az adás második felében megtudhatjuk milyen termékeken és együttműködésekben dolgoznak jelenleg. Hallhatunk a családokra és fiatalokra fókuszáló B2C megoldásukró, mellyel az Egyesült Királyságban vannak jelen, emellett dolgoznak egy zöld banki megoldáson, illetve ismét hallhatunk a Flint hitelezési platformról. Végezetül a szakértők a fiataloknak, főleg a 0-5 éves korosztálynak szóló megoldásokról és a pénzügyi edukációs lehetőségekre beszélgetnek.