Egy közös valuta bevezetése a BRICS országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) számára kihívást jelentene, állítja Lyn Alden közgazdász.
Szlovénia lett a leginkább "kriptó-mániás" állam Európában egy nemrégiben közzétett kutatás szerint.
A cryptogambling.tv által végzett tanulmány azt vizsgálta, hogy melyik országban volt a legtöbb internetes keresés kriptovalutákkal!-->!-->!-->…
Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) megállapodást kötött a Bittrex kriptokereskedelmi platformmal és annak korábbi vezérigazgatójával, William Shiharával. A cégnek 24 millió dolláros büntetést kell fizetnie.
A TrendFM-en hallható Fintech Világa legújabb adásában Suppan Márton, a Peak alapítója és Érczfalvi András műsorvezető dr. Al-Absi Gáber Seifet, az OTP Mobil ügyvezető helyettesét látták vendégül a cég 10. évfordulójának apropóján.
Az FTX egykori alapító-vezérigazgatója, Sam Bankman-Fried, börtönbe vonul októberi tárgyalása előtt, miután egy szövetségi bíró visszavonta az óvadék ellenében való szabadlábra helyezését.
A Wells Fargo és a BNP Paribas a két legújabb bank, amelyet az amerikai szabályozók több millió dolláros büntetéssel sújtanak az alkalmazottak hivatalosnak nem minősülő kommunikációs eszközök - mint a WhatsApp és az iMessage - használata…