OFF: AI, méhek, emberiség

Az Oracle és a World Bee Project úttörő megközelítéssel vizsgálják a méhpopulációk hanyatlásának okait, illetve igyekszenek elősegíteni a világ legfontosabb beporzó állatainak fennmaradását. Az új projektben használt felhő technológia segít…

Prepaid Mastercard-ot indít a Grab

A technológiai alapokon működő fuvarozási applikációjáról híres Grab most újabb lépést tett affelé, hogy még több területen szolgálja ki ügyfeleit. A cég sikeresen megállapodott a Mastercarddal, ennek köszönhetően pedig elérhetővé teszi a…

Okosórával fejleszt az HSBC

Az HSBC manhattani fiókjában indult el az a pilot program, melyet a bank a Samsunggal közösen vezet. A banki ügyfélfogadást végző munkatársak a program során egy-egy Samsung Gear S3 okosórát kapnak. Az okosóra az HSBC által, külön erre a…

Új nemzetközi startup programot hirdet az OTP Bank

Az OTP Bank jövő év elején induló második nemzetközi akcelerátor programjára, az OTP Startup Programra november végéig jelentkezhetnek a hazai és külföldi növekedési fázisban lévő startupok. A három hónapos programba bekerülő cégek…

Ismét padlót fogott a TSB IT rendszere

A TSB az idei évben biztosan megdönti az IT botrányok rekordját. A hétvégén a brit bank ügyfelei arra lettek figyelmesek, hogy nem tudják használni internetbankjukat, sok esetben pedig a "woboerror" névre hallgató hibaüzenetnél a webes…

Mi az a Bitcoin!?

A Digital Hungary bevezetője következik: Akkor szépen átvesszük az alapoktól, hogy mi is ez a kriptovaluta, amiről ezek kockák dumálnak. Azért remélhetőleg azoknak is mutatunk újat, akiknek lóg egy-két flaneling a szekrényében (például a…

Vezetők a jövőről XIX. rész: Dan Rosen

DAN ROSEN /COMMERCE VENTURES Partner “ A mesterséges intelligencia jelentős hatással lesz a pénzügyi szolgáltatásokra a következő három évben. A pénzügyi intézeteknek manapság hatalmas mennyiségű adatot kell feldolgozniuk, a…

Az IBM és a bankok szembe mennek az embercsempészettel

A Western Union, a Barclays és a Lloyds Banking Group is támogatja azt az új projektet, mely az IBM Watson technológiájának segítségével képes nyomon követni az embercsempészethez köthető pénzügyi mozgásokat. Az egyre szigorúbb…

Kezdődik a karácsony, legalábbis az online térben

Magyarország legújabb webáruháza, az Alza idén is hamarabb kezdi a karácsonyt versenytársainál. És nem csak akciókkal csábítja rajongóit: új fejlesztésekkel további kényelmi szolgáltatásokat vezet be a magyar piacra. Így az Alza tovább…