Stripe = 22,5 milliárd dollár

A Stripe sikeresen túl van egy újabb tőkebefektetési körön, ezúttal a Tiger Global invesztált 100 millió dollárt a cégbe, így annak piaci értéke elérte a 22,5 milliárd dollárt. A befektetési kör egyébként azért is érdekes, mert pár…

200 millió dolláros befektetést kaphat a Grab

A Central Group, mely Thaiföld legnagyobb bevásárlóközpontjait és irodahelyiségeit üzemelteti 200 millió dollárt tervez fektetni a Grab-be. A régió legnagyobb fuvarmegosztó szolgáltatója az üzlettel stratégiai…

Rekord összeget szereztek a fintech startupok tavaly

Minden eddiginél több kockázati tőkét, azaz közel 40 milliárd dollárt szereztek tavaly a fintech startupok, derül ki a CB Insights legfrissebb elemzéséből. Összesen 39,57 milliárd dollárnyi kockázati tőkéről van szó, mely 120 százalékkal…

42 mobilfizetési játékos a szingapúri piacról XII. rész

Délkelet-Ázsiában Szingapúr eddig is kiemelkedő helyen volt a pénzügyi piacok tekintetében, ugyanis népességének 96,4% már 2014-ben rendelkezett bankszámlával. 2014 óta az ország azonban immáron fintech nagyhatalomként is képviselteti magát…

Globális engedélyezési csapatot alapít a Revolut

A Revolut bejelentette, hogy egy globális engedélyeztetési csapat alapításán dolgozik, mely felelős lesz a releváns banki, kereskedelmi és hitelezési engedélyek megszerzéséért. A csapatot elsőként az Egyesült Államokban és…

Így válassz chatbotot az oldaladhoz

Ma már számos chatmegoldás áll rendelkezésre azon cégek számára, amelyek fejleszteni szeretnék a vállalat online kommunikációját. Na de melyik és hogyan válassza a főnök? Ma már nagyon sokféle költséghatékony chat megoldás közül…