Ígéretes együttműködés Magyarország és Thaiföld között

Ahogy azt már megszokhattuk, az országok közötti együttműködések a pénzügyi szektornak is állandó elemei, most egy hazánkat is érintő megállapodás született. Magyarország és Thaiföld arról egyeztek meg, hogy a jövőben termékeny kollaborációra törekednek a fintech megoldások és a blockchain technológia területén. 

A fentieket hivatalos formában erősítették meg a felek. Itthonról a Magyar Blockchain Koalíció, míg a másik oldalról a Thai Fintech Szövetség reprezentánsai írták alá az erről szóló egyezményt. Minderre az első Thai Hungarian Fintech Forum keretein belül került sor. 

Több szinten képzelik el a közös jövőt

Az érdeklődők már a konkrét célkitűzésekről is tájékozódhatnak. A megállapodás fókuszában lesz majd a szabályozói és technológiai kérdésekben történő eszemcsere, illetve a tapasztalatok átadása. Szorosabb együttműködés a felek számára egyaránt releváns felhasználási területeken várható a Magyar Blockchain Koalíció közleménye szerint. Hangsúlyozták, a piaci lehetőségek összehangolt kiaknázása elengedhetetlen lesz a méretgazdaságosság eléréséhez. 

Az eseményen ünnepélyes megnyitó beszédre és egy szakértői kerekasztal-beszélgetésre is sor került. Előbbit Dr. Sipos Sándor thaiföldi magyar nagykövet tartotta meg. A panel tagjai között pedig ott volt Chonladet Khemarattana, a Thai Fintech Szövetség elnöke, illetve Czeglédi Tamás, a Blockchain Koalíció szakmai vezetője. 

Később a hazai fintech és blockchain ökoszisztéma ígéretes szereplői mutatkozhattak be a thai piac képviselőinek. Ezt követően írták alá a két ország képviselői az együttműködést hivatalos formába öntő memorandumot. Amennyiben a távlati célok teljesülnek, a két ország kölcsönösen profitálhat majd a kereskedelmi kapcsolatok mélyüléséből.

Formálódik a Blockchain Koalíció története

A Blockchain Koalíció idén márciusban jött létre az akkori Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont kezdeményezésére. Az alapításkor azt mondták, a koalíció legfontosabb célja, hogy megerősítse a blockchain technológia nemzetgazdaságban betöltött szerepét és Magyarországból egy nemzetközi szinten is fontos szereplőt faragjon a technológia adaptálásában. 

A Fintech Világa rádióműsorban az alakulást követő hetekben a koalíció szakmai vezetőjét, Czeglédi Tamást, valamint elnökét, Vágujhelyi Ferencet is vendégül láttuk.

(Forrás: Sajtóközlemény)

(Borító: Depositphotos)

blockchainegyüttműködésfintechMagyarországthaiföld