A Revolut ösztöndíjat indít, hogy több nőt vonzzon a szektorba

Az ösztöndíjjal fejenként 5000 fontot adományoznak öt indiai iskola legjobb női diákjainak.

A Revolut nem éppen a sokszínűségéről vagy a nők támogatására vonatkozó iparági sikereiről híres – kezdi beszámolóját az Altfi. Valójában a vállalat az elmúlt időszakban folyamatosan azt bizonyította, hogy nem épp élharcosa a nemek közötti bérszakadék ledolgozásának: a cég nemrég arról számolt be, hogy a nők a vállalatnál 25 százalékkal kevesebbet keresnek, mint férfi társaik, ami 0,4 százalékpontos csökkenés a 2021-es adatokhoz képest.

Akkoriban közzétettek egy blogbejegyzést, amelynek célja, hogy felelősségre vonja magát a nemek közötti egyenlőség terén elért előrehaladásáért, és vázolja a 2020-as jelentés óta megtett lépéseit. A Revolut mindemellett célokat is megfogalmazott a számok javítása érdekében.

A Revolut ösztöndíjjal javítaná a renoméját

Az egyenlőbb és sokszínűbb Revolut irányába való elmozdulás jegyében a vállalat ösztöndíjprogramot indított, amelynek célja a „jövő női vezetőinek” azonosítása és jutalmazása.

„A Revolut Ira Ösztöndíj egy lépés az álmom felé, hogy olyan munkahelyi fejlődést valósítsak meg, ahol egyenlő számú briliáns férfi és nő foglalja el tanácstermeket”

– idézi az Altfi Paroma Chaterjee-t, a Revolut India vezérigazgatóját.

Paroma Chaterjee aktívan támogatja ezt a megközelítést a Revolut indiai munkaerő-felvétele során, elmondása szerint az elmúlt negyedévben egyenlő arányban vettek fel férfi és női kollégákat.

Az ösztöndíj részeként India öt legjobb intézetében egy-egy kiválóan teljesítő diáklány 5000 font értékű ösztöndíjat kap, valamint egy lehetőséget, hogy diploma megszerzése után a Revolutnál dolgozhasson.

„Az ösztöndíj célja annak biztosítása, hogy a tehetséges női hallgatókat korán azonosítsák és jutalmazzák, hogy tanulmányaikra összpontosíthassanak, és maximálisan kihasználhassák potenciáljukat, miközben azon dolgoznak, hogy a fintech szektor jövőbeli női vezetőivé váljanak” – írta közleményében a Revulut, amely arra törekszik, hogy „a nők számára tisztességes és méltányos lehetőségeket biztosítson”.

Ennek részeként a Revolut tavaly indította útjára a sokszínűségi és befogadási keretrendszert, 2022 júliusában pedig célul tűzte ki, hogy 2025 végére a felsővezetői pozíciók 30 százalékát nők töltsék be.

Távolodnak a célok a menedzsmentben

A cég korábban azt tűzte ki célul, hogy vezetőségében 20 százalékra növelje a nők számát, amit még mindig nem ért el, illetve Deirdre Halligan, a Revolut ügyvezetője hamarosan elhagyja a céget. Így csak egy nő marad az igazgatóságban, a cég pedig nagyon távol áll a céltól, amely még csak nem is a nemek közötti teljes egyensúly megteremtése.

„A Revolut nagyra értékeli azokat a készségeket, képességeket és kreativitást, amelyek sokszínűséget hoznak egy vállalkozás számára, és úgy gondoljuk, hogy a fiatal női tehetségekbe való befektetés elősegíti egy igazságosabb globális fintech-ipar létrehozását” – idézi az Altfi Alexandra Loi-t, a Revolut HR-vezetőjét.

Bár az öt 5000 font értékű ösztöndíj és a több nő felvételének lehetősége jó kezdetnek számít – különösen, ha az ösztöndíjat más piacokra is kiterjesztik –, nyilvánvalóan még hosszú utat kell megtennie a cégnek ahhoz, hogy a Revolut sokszínű vagy egyenrangú fintech-vállalatként tekinthessen önmagára.

Bízunk benne, hogy a szándék hamarosan inspiráló eredményeket teremt a vállalat életében.

Felpörgött a Revolut

Az elmúlt hetekben egyébként számtalan hír jött ki a londoni székhelyű neobanktól:

(Forrás: altfi.com)

(Borítókép: Depositphotos)

IndiaösztöndíjrevoluttámogatásWomen in Finance