A Tally 2%-os kamatot kínál a megtakarítóknak

Jó ideje már, hogy történelmi mélypont környékén járnak a megtakarításokhoz járó kamatok, némely bankok pedig már a negatív kamatok bevezetésén gondolkodnak. Ebben a nem mindennapi környezetben jelentette be új, piacvezető kamatot kínáló megtakarítási megoldását a brit Tally, amelynek megközelítése drasztikusan eltér a hagyományos pénzintézetek által alkalmazottól.

A Tally aranyfedezetű megtakarítási termékeket kínál ügyfeleinek, legújabb megoldásuk pedig egy (az eddigiektől eltérő módon) fix kamatozású megtakarítási számla, amelyen az ügyfelek 1-20 ezer fontot helyezhetnek el évente 2%-os kamatok mellett. További érdekesség, hogy a vállalat nem nyúl az ügyfelek pénzéhez, abból hitelezési és befektetési tevékenységet sem folytat.

Cameron Parry, a Tally CEO-ja és alapítója az alábbi módon kommentálta a friss bejelentést: “A hagyományos bankoknál történő megtakarításoknak az ügyfelek inkább csak a kárát látják, ugyanis mindössze egy elhanyagolható kamatot kapnak ahhoz a profithoz képest, amit a bank pénzük hitelezésével elkönyvelhet. Az infláció jelentősen magasabb, mint a hagyományos bankok által kínált alacsony kamatok, emiatt pedig az emberek kétségbeesetten keresik a valódi értéket kínáló lehetőségeket, amelyek alternatívát jelentenek a (nemzeti kormányok által kibocsátott) fiat valuták által jelentett pénzügyi csapdával szemben.”

A legtöbb, főként csak a minimum elvárásoknak megfelelő bankkal ellentétben a Tally 100%-os banki tartalékképzést végez, vagyis egyáltalán nem helyezi ki az ügyfelek megtakarításait új hitelek formájában, ezáltal az inflációhoz sem járul hozzá. Parry ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy “az inkumbens banki rendszer minden megtakarítással járó előnyt kivesz az ügyfelek kezéből, míg a mi új számlánk biztonságot és transzparenciát nyújt a megtakarítóknak, mindemellett pedig egy erősebb monetáris rendszer részévé teszi őket.”

Eddig a pontig valóban zene füleinknek a Tally új megoldása, az összképet ugyanakkor két nem teljesen elhanyagolható tényező árnyalja valamelyest. Egyrészt a szolgáltatás eléréséhez regisztrációra van szükség, ekkor az ügyfeleknek egy egyszeri 20 fontos csatlakozási díjat is ki kell fizetniük, ami önmagában nem mondható hatalmas összegnek, a megtakarítások után járó reálkamatok mértékét azonban érdemben csökkentheti. 

Szintén fontos elmondani, hogy míg egy hagyományos banknál betétbiztosítás vonatkozik az ügyfelek által a megtakarítási számlákon elhelyezett pénzre (ez a mentőmellény az Egyesült Királyságban 85 ezer fontig érvényes), addig a Tally esetében az nincs így. Mindez azért van, mert a vállalat nem rendelkezik banki engedéllyel, ehelyett csupán egy e-money licenszük van, ami elektronikus pénz kibocsátására alkalmas engedély. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Tally számláin elhelyezett betétekre nem vonatkozik betétbiztosítás. A Tally elmondása szerint az ügyfelek pénzének fedezetét biztosító fizikai arany Svájcban található széfekben van elhelyezve, amennyiben pedig a vállalat csődbe menne, ezt az aranyat a megbízott vagyonkezelő értékesítené, az ügyfelek pedig az ebből befolyó összeget kapnák meg fontban egy 1%-os díj felszámítását követően az általuk kért bankszámlára. 

Andrew Hagger, a személyes pénzügyekkel foglalkozó médiaportál, a Moneycomms alapítója ennek megfelelően szkeptikusan viszonyul az új szolgáltatáshoz: “Nem állíthatom, hogy különösebben lázba hozna ez a lehetőség, a 20 fontos csatlakozási díj és a betétbiztosítás hiánya egyaránt negatívumok a szememben. Ezért inkább választanám a Zopa által kínált 1,35%-os hozamot, hiszen a kamatok között nincs nagy különbség, főleg, ha figyelembe vesszük a díjat és a betétbiztosítás által nyújtott kényelmet.”

Forrás: AltFi, YourMoney.com

Bátorfi Botond