236 befektetés, 22 milliárd forint kihelyezett tőke – itt tart a Hiventures

[ad_1]



2019. 12. 17.



Gabriella Erdei

Erős évet zár az MFB csoport, amely idén lezárta az elmúlt években folytatott portfólió-tisztítást, így kizárólag pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó, erős szinergiákat felmutató tagvállalatokból áll – közölte a Magyar Fejlesztési Bank. Sipos-Tompa Levente elnök-vezérigazgató kiemelte, hogy 2019 során az MFB csoport tagjai a hitel, tőke és garancia termékek egyeztetésével folyamatosan bővítették a finanszírozási megoldásokat.

A tőkefinanszírozás terén megújították az MFB versenyképességi hitelprogramot, és jelentős lépés volt a Hiventures Zrt. és az MFB Invest Zrt. tevékenységének összehangolt bővítése. Így az idei évet várhatóan nyereségesen zárja a csoport. Katona Bence, a korai fázisú kockázati-tőke finanszírozással foglalkozó Hiventures Zrt. vezérigazgatója elmondta: indulásuk óta már több mint 2300 jelentkező fordult hozzájuk, amelynek eredményeként 236 befektetés történt. Eddig összesen 22 milliárd forintot folyósítottak az igénylő cégeknek.

A Hiventures 2020-as prioritásai között szerepel, hogy a kis- és középvállalati (kkv) üzletágban erősítsék a vállalkozások versenyképességét a generációváltás, a nemzetközi terjeszkedés és a piaci felvásárlásokat érintő tranzakciók terén.

A startup üzletágukkal továbbra is a régiós vezető szerep erősítését, a nemzetközi terjeszkedést, valamint a Budapesti Értéktőzsdével kötött megállapodás alapján a startupok tőzsdére menetelét kívánják elérni.



[ad_2]

Source link