Július 7-én este a Revolut váratlanul felfüggesztette a teljes kripto szolgáltatását Magyarországon. A döntés egyik napról a másikra érkezett, és sem vásárlásra, sem eladásra, sem küldésre, sem fogadásra nem ad lehetőséget – a felhasználók kriptoeszközei egyszerűen ott maradtak a számlán, mozdíthatatlanul. Ha az árfolyam esik, nézhetik a veszteséget, ha nő, akkor pedig nézhetik a realizálhatatlan hasznot. A pénz ott van, de gyakorlatilag nem használható.
Melyik Revolut a felelős valójában?
A legtöbben nem is tudják: a Revolut márkán belül több különálló entitás működik. A klasszikus banki szolgáltatásokat a Litvániában bejegyzett Revolut Bank UAB végzi, a részvénykereskedelmet a Revolut Securities Europe UAB, míg a kriptószolgáltatásokat a Revolut Digital Assets Europe Ltd. (RDAEL) – ez utóbbi egy Cipruson bejegyzett cég, a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (CySEC) engedélyével. Tehát amikor a magyar felhasználók most dühösek a Revolutra, valójában az RDAEL a jogi entitás, amely miatt kellemetlen helyzetbe kerültek.
Mekkora a baj? – Egy felmérés tanulságai
A Revolut nem adott érdemi választ a kriptóbefagyasztással kapcsolatos kérdésekre, ezért Kovács Ádám fintech szakértő egy felmérést készített, amelynek eredményeit a Revb oldalán publikálta. A kutatás több mint 600 magyar felhasználó részvételével készült.
Mely platformokon volt kriptó?
Három platform is érintett:
- A klasszikus Revolut app – itt volt a legtöbb eszköz, a megkérdezettek 88 százaléka tárolt itt kriptovalutát
- A Revolut X kriptotőzsde – több mint 25 százaléknál volt kriptó itt is
- A Revolut Business, ahol üzleti fiókok is rendelkeztek digitális eszközökkel – ezek is elérhetetlenné váltak, igaz a megkérdezettek nagyjából 1,5 százaléka tárolt itt is kriptót.
Mennyi pénzről van szó?
A válaszok alapján a második legnagyobb csoportba (21%) azok tartoznak, akik több mint 2,5 millió forintnyi kriptoeszközt tárolnak a Revolutnál. A leggyakoribb sáv a 100–500 ezer forint közötti összeg volt (23%), de az 1–2,5 millió forint közötti tartományt is 16 százalék jelölte. Ez alapján elmondható: a befagyasztott összeg összesített volumene könnyen elérheti a több száz millió forintot.
Hosszú vagy rövid távra terveztek?
A válaszadók 57 százaléka hosszú távú befektetésként tekintett a kriptóra, míg 43 százalékuk inkább rövid távon gondolkodott. A „következő 4 héten belüli eladást terveztem” kérdésre is fele-fele arányú válasz érkezett, így a felhasználók felét már akár azonnali likviditási gond is érintheti.
Likviditási problémák
A megkérdezettek majdnem 28 százaléka válaszolta azt, hogy a zárolás konkrét pénzügyi problémát is okoz neki. Bár a többség egyelőre nem számít likviditási nehézségre, sokan nem tudják még megítélni, lesz-e ilyen. Ez a bizonytalanság pedig nem csak anyagi, de lelki nyomást is jelenthet.
A Revoluttal szembeni bizalom megrendült
A felhasználók hangulata a szabadszavas válaszok alapján egyértelműen borús. Ezek a leggyakoribb egyszavas reakciók: Felháborító. Inkorrekt. Elfogadhatatlan. Gusztustalan. Siralmas.
Többen a magyar szabályozást, mások a Revolutot okolják. Ami viszont közös: a felhasználók döntő többsége hiányolja a megfelelő kommunikációt, és sokan azt tervezik, hogy teljesen megszüntetik Revolut-fiókjukat, amint hozzáférnek a kriptójukhoz.
Mikor oldódik meg a helyzet?
Egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy mikor áll helyre a kriptószolgáltatás Magyarországon. A háttérben valószínűleg a hamarosan élesedő MiCA-szabályozás (Markets in Crypto-Assets Regulation) állhat, amely új európai uniós szabályokat vezet be a kriptószolgáltatók számára.
Érdekesség, hogy például a Lightyear platformon továbbra is lehet bitcoin és ether alapú ETP-t (tőzsdén jegyzett termékeket) vásárolni Magyarországról is – ehhez ugyanis nem kell MiCA-licenc.
Mi a tanulság?
A Revolut esete jól példázza, mennyire törékeny tud lenni a bizalom egy digitális pénzügyi szolgáltató felé. A magyar felhasználók tömegei maradtak információ nélkül, zárolt egyenleggel – a helyzet pedig továbbra is kilátástalannak tűnik.
Ez az eset egy komoly kommunikációs kudarc is egyben a Revolut számára. Mert egy globális szolgáltató számára nemcsak az app működése, de a bizalom és a transzparens tájékoztatás is legalább olyan fontos.
A történet legfontosabb tanulsága pedig a jól ismert kriptós alapelv: „Not your keys, not your crypto” – vagyis ha nem te birtoklod a privát kulcsokat, akkor valójában a kriptoeszközöd sem a tiéd. A Revolut és hasonló szolgáltatók kényelmes megoldást kínálnak a hétköznapi felhasználóknak, de valójában letétkezelőként működnek: te csak „bérled” a hozzáférést a digitális eszközhöz, amit ők birtokolnak. Amint valamilyen szabályozás, üzleti döntés vagy technikai probléma közbeszól, a hozzáférésed egy csapásra megszűnhet – ahogy most is történt. Ezért a komolyabb befektetők számára továbbra is az a legbiztonságosabb út, ha saját tárcában (lehetőleg egy cold walleten), saját kulcsokkal tárolják kriptójukat.
(Forrás: Revb)
(Címlapkép: Depositphotos)