Rákapcsol a Monzo: banki engedélyt szerzett és felvásárolja a Habito-t

Magasabb fokozatra kapcsol a Monzo: a brit neobank teljes körű európai banki engedélyt szerzett, és bejelentette első felvásárlását is. A Monzo ezzel egyértelmű jelzést küldött a piacnak: nemcsak tervez, hanem aktívan építi európai jelenlétét.

Dublinból indul az európai növekedés

A Monzo az elmúlt napokban fontos stratégiai szintű lépésekről számolt be. A brit neobank megszerezte a teljes körű európai banki működéshez szükséges engedélyt az Ír Központi Banktól és az Európai Központi Banktól. Továbbá bejelentette első akvizícióját is: felvásárolja a londoni székhelyű digitális jelzálogközvetítőt, a Habito-t. A két lépés jól mutatja, hogy a Monzo egyszerre gondolkodik földrajzi és termékoldali terjeszkedésben.

A frissen megszerzett engedély lehetővé teszi, hogy a Monzo bankként nyújtson szolgáltatásokat az Európai Unió teljes területén. A vállalat hivatalos európai központját Dublinban hozta létre, Írországot pedig elsődleges célpiacként jelölte ki. A Monzo közlése szerint ezzel az első digitális bank lett, amely az Ír Központi Bankon keresztül jutott teljes körű európai banki engedélyhez, és az Európai Központi Bank felügyelete alá került. Ez nemcsak szabályozási szempontból fontos, hanem erős bizalmi jelzés is a piac és a jövőbeli ügyfelek felé.

Az ír terjeszkedést Michael Carney, a Monzo európai vezérigazgatója irányítja, aki kulcsszerepet játszott az engedélyezési folyamatban is. Az ír ügyfelek már most regisztrálhatnak korai hozzáférésre, a Monzo pedig várhatóan fokozatosan vezeti majd be lakossági és vállalati számláit és megtakarítási termékeit.

Jön a Monzo első felvásárlása

A bank nemcsak földrajzilag, hanem termékoldalon is bővül. A Monzo bejelentette első akvizícióját: megvásárolja a digitális jelzálogközvetítőként ismert Habito-t. Az ügylet értékét nem hozták nyilvánosságra, és a tranzakció még szabályozói jóváhagyásra vár.

A felvásárlás célja, hogy a Habito jelzáloghitel-megoldásai szorosan integrálódjanak a Monzo alkalmazásába. Kunal Malani, a neobank igazgatója szerint a két cég együtt egyszerűbbé teszi az ügyfelek számára a megfelelő lakáshitel kiválasztását és megszerzését, mindezt egyetlen alkalmazáson belül.

A Habito oldaláról is pozitív visszajelzés érkezett. Ying Tan vezérigazgató jelezte, hogy továbbra is ő vezeti a céget, és aktívan részt vesz a következő növekedési fázisban.

Egyre ambiciózusabb a Monzo

A mostani lépések jól illeszkednek abba a képbe, amelyet a Monzo az elmúlt időszakban magáról kialakított. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a bank új vezetéssel vág neki a következő növekedési szakasznak, és egyértelműen globális ambíciókat fogalmazott meg. A jelenlegi csoportszintű vezérigazgató, TS Anil októberben jelentette be, hogy 2026 februárjában távozik posztjáról, miután öt éven át irányította a bankot. Utódja Diana Layfield lesz, aki korábban a Google-nél és a Standard Charterednél is vezető szerepet töltött be.

A Monzo eddigi működése is azt mutatja, hogy nem egy kiváró, óvatos neobankról van szó. A vállalat 2015-ös alapítása óta dinamikusan növekedett, és ma már több mint 14 millió lakossági, valamint mintegy 800 ezer üzleti ügyfelet szolgál ki az Egyesült Királyságban. A mostani európai lépések pedig arra utalnak, hogy a következő években valóban felgyorsulhat a nemzetközi terjeszkedés.

A banki engedély megszerzése, az első felvásárlás és az előkészített vezetőváltás együtt egy átgondolt stratégia jeleit mutatja. Ha a lendület kitart, a brit neobank néhány éven belül az európai digitális banki piac egyik meghatározó szereplőjévé válhat.

Forrás: Fintech Futures

Címlapkép: depositphotos