Paradigmaváltás a céges fizetésekben

Meglepően erős felívelő trend rajzolódik ki a harmadik negyedéves gyorsjelentések alapján azoknak a platformoknak a felemelkedéséről, amelyek nem csak pénzt mozgatnak, hanem ökoszisztémát építenek a fizetések köré. A fizetésiinfrastruktúra-szolgáltatók és a beszerzési piacterek nem a feltűnő mesterséges intelligencia bejelentésekkel, hanem a likviditásgazdálkodással kerültek most a figyelem középpontjába.

Megújult lendülettel lépett be az év második felébe a Green Dot amerikai pénzügytechnológiai vállalat, amely bevétele a harmadik negyedévben 21 százalékkal nőtt – az ugrás az üzleti (B2B) szolgáltatások és a beágyazott pénzügyi műveletek területén elért javulásnak volt köszönhető.

Hasonlóan kedvező eredményekről adott számot a Marqeta is. Az amerikai fizetésiinfrastruktúra-szolgáltató eredménybeszámolójában azt is hangsúlyozta, hogy a beágyazott pénzügyi megoldások éves növekedési üteme 2027-ig várhatóan 40 százalék körül lesz.

Az eredmények arra mutatnak rá, hogy érdemben változott a vállalatok gondolkodásmódja pénzügyeik kezelésben: egyre fontosabbá válik milyen gyorsan jutnak hozzá a a forrásaikhoz, hiszen így nő a mozgásterük és csökken a bizonytalanság. A fizetési megoldásokra ennek nyomán már nem háttérfeladatként vagy költségközpontként, hanem egyre inkább stratégiai eszközként tekintenek a cégek, amely értékes adatokba kínál betekintést és gyors reagálásra ad lehetőséget.

A tranzakciós sebességtől a pénzügyi intelligenciáig

Korábban a fizetési lehetőségek azt az infrastruktúrát jelentették, amely a bevételeket az ügyfelektől a főkönyvig szállították – mostantól ez a folyamat stratégiai adattömeg forrásává vált.

Minden beágyazott tranzakció információt generál az esedékességről, a partner megbízhatóságáról és a viselkedési mintákról. Ezek az adatok együttesen prediktív betekintést nyújthatnak a likviditási kockázatokba, a beszállítók teljesítményébe és az ügyfelek fizetőképességébe. Azok a vállalatok, amelyek megtanulják hatékonyan feldolgozni ezeket az adatokat, gyakran jobb előrejelzéseket készítenek, kedvezőbb a tárgyalási pozíciójuk és dinamikusabban képesek felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat.

Élő cashflow rendszer

A PYMNTS Intelligence egy új mérőszámot vezetett be ennek a mérésére, a Time to Cash mutatót. Kutatásuk megállapította, hogy a könyvelés lezárásának és a visszatekintésnek a hagyományos korszakát egy új paradigma váltotta fel; egy élő cash flow rendszer, amelyet 12 működési kar alakít. Ezek a követelések hatékonyságának, a kifizetések ellenőrzésének, az operatív munkafolyamatoknak és a pénzügyi átláthatóságnak a négy dimenzióját ölelik fel.

A Time to Cash keretrendszer a rugalmasságot nem stabilitásként, hanem sebességként értelmezi. A rövidebb Time to Cash ciklusok nagyobb likviditást, élesebb előrejelzést és erősebb újrabefektetési kapacitást jelentenek. Segítenek a pénzügyeket defenzív fegyelemből offenzív lehetőséggé alakítani.

…És erre szükségük is van a vállalatoknak: a jelentés megállapította, hogy a pénzügyi igazgatók 77,9 százaléka a cash flow ciklus javítását nagyon vagy rendkívül fontosnak tartja a következő évi stratégia szempontjából.

Azok a vállalatok, amelyek integrálják a beágyazott fizetéseket, az automatizált számlázást és a mesterséges intelligencián (AI) alapuló előrejelző eszközöket, nemcsak felgyorsítják a tranzakciókat, hanem lényegében folyamatos betekintést kapnak abba, hol van minden egyes dollár, és milyen gyorsan mozdul el onnan. Ennek eredményeként a pénzügyi igazgatók valós idejű tőkeallokációs döntéseket hozhatnak anélkül, hogy meg kellene várniuk a hónap végi zárásokat.

Intelligens pénzügyi rendszerek hálózata

Ezekből a változásokból kibontakozik a vállalatok pénzügyi igazgatói technológiai rendszerének az újraértelmezése. Korábban ezt statikus műszerfalak és az ERP modulok uralták, most azonban ezek helyet adnak a beágyazott, intelligens pénzügyi rendszerek hálózatának.

Todd Pollak, a Marqeta igazgatója korábban arról beszélt, az amerikai szakportálnak, a Pymnts-nek, hogy jelentős innovációra volt szükség a fizetésfeldolgozásában annak érdekében, hogy ki tudják szolgálni a beágyazott pénzügyi szolgáltatások iránti gyorsan növekvő igényeket. A vállalatoknak ugyanis valós idejű adatokra van szüksége, annak érdekében, hogy az új gazdaság szereplői lehessenek.

A szűk keresztmetszetet ugyanakkor nem az adatok jelentik, hanem egyre inkább az olyan innovációk integrációjának a hiánya, mint a mesterséges intelligencia. A manuális számlajóváhagyások, a késedelmes fizetések és az összekapcsolt rendszerek még az ezen a területen legjobban teljesítő vállalatokat is sújtják. A megkülönböztető jegy az, hogy a pénzügyek mennyire képesek teljes mértékben beépülni a vállalati szövetbe.

A következmények túlmutatnak ugyanakkor a pénzügyeken. A mai működési környezetben az operáció, a beszerzés és az értékesítés mind a likviditás láthatóságához kötődik. Egy régióban a késedelmes fizetés automatikusan ellátási lánc kiigazításokat válthat ki egy másik szegmensben. Ezt figyelembe véve a beágyazott finanszírozás nemcsak a pénz mozgását változtatja meg, hanem segíthet újraértelmezni a szervezetek gondolkodásmódját is.

(Forrás: Pymnts)

(Címlapkép: Depositphotos)