A mexikói központi bank megkezdte a tárgyalásokat az Amazonnal egy új, államilag működtetett QR kód alapú mobilfizetési szolgáltatás kapcsán - számol be róla a Reuters.
A pénzügyi integráció elősegítése érdekében a Banco de México már…
Általában a bankok szoktak fintech startupokat felvásárolni, most azonban ennek a fordítottjára kerülhet sor a német Raisinnek hála.
A Raisin platformja összesen 62 banki partnert köt össze, köztük van például a legnagyobb belga bank, a…
A PayPal bejelentette, hogy immáron több mint 1 milliárd fontot folyósított brit kkv-k számára a PayPal Working Capital-on keresztül.
Az alternatív pénzügyi megoldásnak hála a PayPal lehetővé teszi a brit kkv-k számára, hogy készpénz…
A Barclays nagy erőkkel igyekszik még népszerűbbé tenni BPay hordozható fizetési rendszerét, mégpedig a Pingit pénzküldési app integrációjával.
A Barclays még 2014-ben indította útjára a BPay-t, mely akkor az elsők között igyekezett…
Az amerikai banki startup túl van egy 200 millió dolláros tőkebefektetési körön, ezzel pedig csatlakozott a fintech unikornisok sorába, méghozzá csaknem 1,5 milliárd dolláros piaci érték mellett.
A Chime tavaly júniusban egy 70 millió…
A mesterséges intelligencia nemsokára készen áll arra, hogy beépüljön az emberek mindennapi életébe, derül ki az MMC Ventures és a Barclays Bank közös kutatásából.
Az egykor még csak a futuristák által boncolgatott téma mára gyökeresen…
A KFC összeállt a Flux-szal annak érdekében, hogy bevezesse digitális nyugtáit a brit éttermeiben - derül ki a két cég közleményéből.
A funkció egyelőre a Monzo és a Starling bank ügyfelei számára lesz elérhető, akik ezentúl digitális…
Az adatok ára egyre emelkedik, amit az egyre szigorodó adatkezelési szabályok is ösztönöznek. Nem csak drága, nehéz is jó adatokhoz hozzájutni. Adatelemzők mellett pedig nem árt ha a cégek a jogászaikkal is alaposan megvizsgálják az…
A kriptopiacon aktív cégeknek még mindig sok problámát okoz a hagyományos bankoknál történő számlanyitás - írj a Bloomberg.
A riport szerint míg a bankoknak egyáltalán nem illegális a kriptotevékenységet folytató cégek kiszolgálása, addig…