Lendületben a fintech szektor

A múlt hét három legnagyobb fintech tőkebevonása a szektor különböző szegmenseinek lendületét jelzi. A kriptotőzsdeként ismert Kraken, az AI-alapú pénzügyi szoftvereket fejlesztő AppZen, valamint az elszámolási rendszereken dolgozó Fnality egyaránt százmilliós nagyságrendű forrásbevonást jelentett be.

A régi motoros kriptotőzsde Kraken 500 millió dollárt vont be legutóbbi finanszírozási fordulójában. Értékeltsége 15 milliárd dollárra emelkedett. A hírt a Fortune szellőztette meg, belső forrásokra hivatkozva.

A hír ismét felerősítette azokat a spekulációkat, miszerint a 2011-ben alapított és 2013-ban indult platform amerikai tőzsdei bevezetésre készül. A vállalat azonban hivatalosan még nem nyújtotta be az ehhez szükséges regisztrációs dokumentumot az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC).

A Kraken napi forgalma meghaladja az 1,9 milliárd amerikai dollárt, amivel a világ 15 legnagyobb kriptotőzsdéje között szerepel. Egy esetleges IPO jól illeszkedne az iparági trendekbe. Az utóbbi időben olyan nagy nevek léptek tőzsdére, mint a Circle és a Gemini. Utóbbi 425 millió dollárt vont be bevezetéskor, és gyorsan 2,8 milliárd dolláros piaci értékeltségre tett szert.

A tőkebevonási hullám mögött a szektor kedvező amerikai szabályozási környezete áll. A digitális eszközökre vonatkozó GENIUS törvénytervezet és a CBDC-ellenes jogszabályok irányt mutatnak, miközben Trump korábbi elnök politikája aktívan támogatta a kriptopiac fejlődését – többek között stablecoin projektek előmozdításával és egy digitális eszköz tartalékalap létrehozásával is.

AppZen: a pénzügyek új korszaka

Az AppZen 180 millió dollárt gyűjtött be a Riverwood Capital által vezetett Series D tőkebevonási fordulója során. A vállalat ezzel eddig összesen 290 millió dollárnyi befektetést vont be fennállása alatt.

A cég saját, több mint egy évtizede fejlesztett mesterséges intelligenciájára épít, amelynek segítségével vállalati ügyfelek pénzügyi részlegeinek fejlesztenek különböző megoldásokat. Kínálatuk egyik fontos eleme, hogy a felhasználók programozási tudás nélkül is fel tudjanak építeni a saját igényeikre szabottdigitális pénzügyi asszisztenseket, folyamatokat.

A megoldások nemcsak a manuális munka automatizálására képesek, hanem egyfajta „intelligens réteget” is képeznek a pénzügyi vezetők irodájában, amely különböző vállalatirányítási rendszerekkel – mint például a SAP vagy az Oracle – integrálva képes optimalizálni a vállalati pénzügyi folyamatokat.

A vállalat nem közölte aktuális értékeltségét, de jelezte, hogy a kör „up round” volt, vagyis az értéke nőtt az előző finanszírozási kör óta – 2019-ben ez 500 millió dollár volt. AppZen már több mint 500 nagyvállalattal dolgozik együtt világszerte. Többek között olyan nevekkel, mint az Amazon, a Salesforce, a JPMorgan Chase, az Airbus vagy a Databricks.

Fnality: új szintre lép az elszámolás

A Fnality 136 millió dollárnyi tőkét vont be Series C fordulója során. A tőkebevonás mögött olyan nevek sorakoznak, mint a Bank of America és a Citi, valamint az eddigi befektetők közül a Santander, a Barclays, a Goldman Sachs és a UBS is újra beszállt.

A cég egy új generációs tranzakció elszámolási infrastruktúrát épít, amely képes összekötni a hagyományos pénzügyi rendszert a tokenizált eszközök világával. Az első mérföldkövet már teljesítették: 2023 decemberében elindították a Sterling Fnality Payment Systemet (röviden: £FnPS), amely már lehetővé teszi a valós idejű, tokenizált fizetéseket.

Fejlesztéseik között szerepel a valós idejű értékpapír-elszámolás, az igény szerinti devizapiaci elszámolások támogatása, valamint az azonnali repó ügyletek (visszavásárlási megállapodás) kezelése.

(Forrás: Crunchbase)

(Címlapkép: Depositphotos)