Kezd összedőlni a kártyavár

Drámával teli hetet zárt a fintech szektor múlt héten. A főszerep egyértelműen a kriptoszolgáltatóké volt, azonban számos másik cégnek is rossz hírekkel kellett szembesülnie: nem úszta meg a Temenos, a Railsr és a Pleo sem.

Bár egy ideig úgy tűnt, hogy van remény, az FTX nem tudta elkerülni a csődöt. A vállalat egykor az egyik legnagyobb nemzetközi kriptotőzsde volt. Alapító-vezérigazgatóját, Sam Bankman-Friedet a pénzügyi és technológiai szektor új üdvöskéjének állította be a sajtó.

Azonban kiderült, hogy néhány üzleti lépés nem sült el jól és óriási likviditási problémával küzd a platform – lényegében nem tudja visszaadni felhasználói pénzét. Volt szó arról, hogy a legnagyobb riválisa, a Binance alacsony áron felvásárolja, de olyan rossz pénzügyi helyzetben van a vállalat, hogy az ügylet nem jött össze. A szerdán induló történet péntekre már a csődvédelmi kérelemmel és Bankman-Fried felmondásával zárult.

Máshol is nyomás alatt van a vezetőség

Mindeközben a Temenos két vezetőjén, Max Chuardon és Andreas Andreadesen is növekszik a nyomás. A banki szoftverfejlesztő vállalat nagyon gyenge évet fut. Idén 50 százalékot esett a részvényárfolyam, a befektetőknek pedig már fogytán a türelme.

A Temenos egyik kisebbségi részvényese, a Petrus Advisers nyílt levélben szólította fel az igazgatóságot, hogy mondjanak fel a két szakembernek. Chuardról azt írták, hogy alkalmatlan a vezérigazgatói pozíció betöltésére. Andreades személye, mint az igazgató tanács elnöke és végső döntéshozó, pedig eltaszítja a tehetséges menedzsereket a vállalattól.

Eladhatnak egy nagy fintech céget

A brit piac egyik prominens szereplője, a Railsr is mérlegeli a jövőjét. Ahogy sokan mások a piacon, a vállalat is csak alacsonyabb értékeltség mellett tudott befektetéshez jutni idén. Ez egy bizonyos szintig jelzésértékű a vállalat piaci megítélését illetően. Éppen ezért több stratégiai lépést is megfontolnak, amelyek között egy esetleges eladás is szerepel.

„Az elmúlt 12 hónap piaci körülményei a előmozdították a piac konszolidációját, ahogy az a múltban is megtörtént, amikor több vállalat összeállt és létrejött a mai PayPal. […] Ez csak egy normális piaci ciklus, amikor mindenki felértékeli a lehetséges együttműködéseket, és mi sem teszünk másképp.”

Nigel Verdon, alapító-vezérigazgató, Railsr

A leépítések sem álltak meg

Bár nem fintech, de az egyik legnagyobb leépítés a Meta nevéhez fűződik. A többek között Facebook és Instagram mögött álló vállalat 11 ezer munkavállalójától válik meg. A fintech szektor szereplői sem tesznek másképp – például a Pleo alkalmazottainak 11 százalékát rúgja ki. Korábban még a legértékesebb magánkézben lévő fintech cég, a Stripe is bejelentette, hogy több, mint 1100 embert el fog küldeni.

Eddig is egyértelmű volt, hogy a fintech szektor már nem a tavalyi, tőkével és reményekkel teli évét éli. A nagyobb nevek problémái azonban sokkal jobban érzékeltetik, hogy visszakerült a piac a realitás talajára, és feltehetően csak az üzletileg legstabilabb, valódi hozzáadott értéket teremtő vállalatok maradnak fent.

(Címlapkép: Depositphotos)