Hála Trumpnak, jöhet a következő bitcoin bikafutam?

Nem zárható ki, hogy a közeljövőben ismét egy bikafutamnak lehetünk tanúi – ezúttal az amerikai jegybanknak, a Federal Reserve-nek (Fed) hála. Az elmúlt néhány hónapban – elsősorban a zavaros külgazdasági politikának köszönhetően – a jegybank visszatért a korábbi, óvatos politikájához. 

Pozitív számokat ugyan lehetett látni az inflációs adatokban, a legtöbb elemző enyhe növekedésre számít. Ez pedig egyértelmű jelzés lehet a Fed számára, hogy folytassa a hawkish (szigorító) politikáját. Ennek a gazdaságpolitikának a Fed elnöke, Jerome Powell elkötelezett képviselője volt, jövőre azonban fundamentális változásokra számíthatunk.

Powell 4 évre szóló mandátuma ugyanis 2026-ben a végéhez ér, és a legtöbben arra számítanak, hogy nem lesz újrázás. Trump a napokban ezzel kapcsolatban azt ígérte, hogy az új Fed-elnök nevét rövidesen be fogja jelenteni. A regnáló elnök korábban többször is kritikával illette Powell munkáját, elsősorban a magas jegybanki alapkamatok miatt. Pontosan ezért valószínűnek tűnik, hogy Trump jelöltje egy jóval enyhébb („dovish”) gazdasági álláspontot képvisel majd.

Nagyot mehet a bitcoin

A jegybank célja a 2%-os inflációs szint elérése, aminek az elérése a jelenlegi gazdasági viszonyok alapján akár 1-2 évig is eltarthat. Azonban egy lazább vezetés egyúttal a kamatszint csökkentését is magával hozhatja. Abban az esetben, ha tényleg így alakulnak az események, az a bitcoin (BTC) számára egy újabb legendás futamot jelenthet.

Korábban ugyanis a kamatvágások idején a BTC kivétel nélkül fantasztikus kiugrásokra volt képes. Amennyiben tényleg a forgatókönyv valósul meg, úgy elképzelhetőnek tűnik, hogy 1 éven belül már a 130-150 ezer dolláros szintek között mozoghatunk.

További bizakodásra ad okot, hogy a korábban Fednél dolgozó, Kevin Warsh neve merült fel, mint Trump jelöltje. Walsh maga is több ízben kritizálta a jegybank jelenlegi munkáját, és álláspontja szerint itt az ideje a kamatvágásnak.

1 év alatt a bitcoin döbbenetes utat tudott bejárni, és még ezermilliárd dolláros piaci kapitalizáció mellett is duplázni tudott. Ami még ennél is meglepőbb, hogy a 100 ezer dolláros szintet már több mint fél éve képesek vagyunk tartani. Ugyan láthattunk egy erősebb csökkenést idén márciusban, innen aztán alig egy hónap alatt vissza is tudtunk térni a 6 számjegyű értékhez.

Más szóval a befektetőket még a mostani, történelmi csúcshoz közeli árfolyam sem rettenti el. Ilyen környezetben pedig Trump, a jegybank elnökével kapcsolatos bejelentése rendkívüli bikafutamot eredményezhet.

Érdemes lehet azonban megfontolni más, a BTC értékéhez több szálon is kötődő altcoint. Éppen ezért cikkünkben két olyan lehetőséget is mutatunk, amiknek az értékük a sokszorosára emelkedhet egy Bitcoin-bikafutam idején.

Bitcoin Hyper – Napok alatt 800 ezer dollárnál

A $HYPER érme még csak az előértékesítési szakaszában jár, ennek ellenére néhány nap alatt a fejlesztőknek közel 1 millió dollárt sikerült gyűjteni. A siker nem a semmiből jött, hiszen a HYPER lehet az első, bitcoin-alapú layer-2 hálózat.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felhasználók a hálózatra BTC-t küldhetnek, amiért cserébe a layer-2-es Bitcoin Hyper lesz mintelve. A tranzakció másodpercek alatt lezajlik majd, amit követően aztán a Hyper tokenek változatos módokon használhatjuk fel, mód lesz például stakelésre.

A folyamat teljesen automatikus lesz, míg az eredetileg küldött BTC-t bármikor fel tudjuk majd venni. Vagyis lényegében a rendelkezésünkre álló BTC-ért cserébe $HYPER-t kapunk majd, amit aztán szabadon felhasználhatunk.

Mivel a gyűjtés még csak most indult, ezért a Hyperből kifejezetten alacsony áron vásárolhatunk. Ami még ennél is jobb, hogy amennyiben a stakelés mellett döntünk, úgy éves szinten több mint 900% passzív jövedelemre számíthatunk. Ez a szám csökkenni fog az idő múlásával, ennek ellenére még így könnyedén össze tudunk szedni több mint 100% jutalmat az indulásig.

A vásárlást egyszerűen el lehet végezni, hiszen számos kriptó mellett akár bankkártyát is használhatunk a fizetésnél. A csatlakozáshoz ezért csak annyit kell tennünk, hogy ellátogatunk a Bitcoin Hyper hivatalos weboldalára, csatlakoztatjuk a kriptotárcánkat, majd elvégezzük a tranzakciót.

Irány a Bitcoin Hyper

BTC Bull – Szerezz ingyen bitcoint!

Szintén érdemes lehet megfontolni egy hamarosan listázásra kerülő kriptót, mégpedig a $BTCBULL-t. Nagyon egyszerűen, a projekt befektetői a bitcoin sikerével párhuzamosan folyamatosan BTC-hez juthatnak majd.

Minden alkalommal, amikor a digitális arany értéke áttör egy árfolyamszintet, a közösség tagjai bitcoin airdropban fognak részesülni. Ennek a mértékét a rendelkezésünkre álló BTCBULL tokenek mennyisége határozza meg, vagyis minél többet vásárolsz, annál több bitcoint fogsz majd kapni.

Az első ilyen mérföldkőnél a 150 ezer dollár áttörésekor kerül majd sor. Bár ez lehet most távoli célnak tűnik, gondoljunk csak arra, hogy a jelenlegi 100 ezer dollár is legalább ennyire volt hihetetlen 1-2 évvel ezelőtt.

Látva azt, hogy az amerikai jegybank milyen változások előtt áll előfordulhat, hogy erre akár 1 éven belül sor is kerül. A folyamatos bitcoin airdropok mellett továbbá nem lehet megfeledkezni a tokenégetésekről sem. Ennek a segítségével az elérhető tokenek mennyisége folyamatosan csökkenni fog, aminek hála a BTCBULL értéke sokat emelkedhet. Az első égetésre akkor kerül sor, amint a BTC árfolyama áttöri a 125 ezer dollárt. Erre pedig könnyen lehet, hogy akár már az új Fed-elnök nevének bejelentését követően sor kerül. 

Hasonlóan a Bitcoin Hyperhez, a BTC BULL token vásárlást itt is könnyedén, akár bankkártyával is el tudod végezni. Érdemes lehet azonban minél hamarabb a tettek mezejére lépni, hiszen a gyűjtés heteken belül lezárul.

Ha ránéznél a BTCBULL tokenekre, azt az alábbi linken keresztül teheted meg. Érdekel a BTCBULL

Figyelem! A cikkben szereplő információk nem minősülnek befektetési tanácsnak! Mielőtt kriptovalutát vásárolna, mindig végezzen alapos kutatómunkát, és tájékozódjon az adott eszközről!

A cikk a Clickout Media megbízásából készült.

(Szerző: Clickout Media)

(Címlapkép: Depositphotos)