Be akarták tiltani, mégis rekordot döntött: elszabadultak a predikciós piacok

Miközben az Egyesült Államokban egyre élénkebb vita zajlik a predikciós piacok szabályozásáról, a szektor láthatóan mit sem törődik a bizonytalansággal. 2026 első heteiben a kereskedési aktivitás új történelmi csúcsra ért: egyetlen nap alatt több mint 701 millió dollárnyi forgalom bonyolódott le ezeken a platformokon.

A rekord január 12-én született, miután egymás után két nap is megdöntötte az előző csúcsot. Egy nappal korábban még „csak” 666,6 millió dollárnál állt meg a napi volumen – ezt sikerült most túlszárnyalni.

A Kalshi dominanciája megkérdőjelezhetetlen

A számok alapján egyértelmű a piacvezető szereplő: a Kalshi egyedül a teljes forgalom közel kétharmadát adta, 465,9 millió dollárnyi kötést lebonyolítva. A legnagyobb versenytársak, a Polymarket és az Opinion, együttesen nagyjából 100 millió dollárnyi tranzakciót produkáltak.

A Dune Analytics adataiból az is jól látszik, hogy a növekedés nem egyszeri kilengés. A predikciós piacok napi forgalma 2024 szeptembere óta folyamatosan emelkedik, az igazán látványos gyorsulás pedig 2025 augusztusától kezdődött.

A kripto egyik legforróbb felhasználási területe lett

A predikciós piacok mára a kripto-ökoszisztéma egyik legizgalmasabb és leggyorsabban terjedő alkalmazási területévé váltak. A koncepció egyszerű, mégis rendkívül vonzó: a felhasználók valós események – politikai döntések, gazdasági folyamatok, sportesemények – kimenetelére köthetnek kontraktusokat. Minden egyes szerződés bináris kimenetelű: vagy fizet (ha bekövetkezett az esemény), vagy nem (amennyiben nem következett be az esemény). Az árfolyam ezek között mozog, így minél valószínűbb egy esemény bekövetkezése, annál magasabb lesz a potenciális kifizetése. A “szorzókat” a piaci hangulat alakítja, amely dinamikusan változik.

A növekvő népszerűséget jól mutatja, hogy egyre több nagy szereplő építi be ezeket a megoldásokat a saját ökoszisztémájába. Több kriptotőzsde, köztük a Coinbase és a Gemini, már integrált vagy épp integrációra készülő predikciós piaci funkciókat kínál. Ugyanez a trend figyelhető meg az “önletétkezelő” (self-custody) tárcák világában is: a MetaMask például szintén nyitott ebbe az irányba.

Az egyre növekvő forgalom és az infrastruktúrába történő integrációk természetesen a hagyományos pénzügyi világ figyelmét sem kerülték el. A piacvezető platformok, köztük a Polymarket és a Kalshi, ma már több milliárd dolláros értékeltséggel rendelkeznek, ami egyértelmű jelzés arra, hogy a predikciós piacok messze túlnőttek a kísérleti fázison.

Újra a szabályozók célkeresztjében

A gyors növekedés azonban nemcsak befektetői érdeklődést, hanem egyre erősebb szabályozói figyelmet is magával hoz. A predikciós piacok a hónap elején ismét reflektorfénybe kerültek, amikor egy névtelen Polymarket-felhasználó körülbelül 30 ezer dollár értékben fogadott arra, hogy Venezuela elnökét, Nicolás Madurót, leváltják. A fogadás mindössze néhány órával Maduro elfogása előtt született, és végül több mint 400 ezer dollárt fizetett ki.

Az eset komoly kérdéseket vetett fel a bennfentes információk lehetséges felhasználásáról, és új lendületet adott a szabályozási vitáknak.

Állami tiltások és jogi csatározások

New York államban a törvényhozók jelenleg olyan jogszabályt vizsgálnak, amely bizonyos, politikához, sporthoz vagy akár a részvénypiachoz kötődő predikciós piacok betiltását célozná. Nem New York az egyetlen: Connecticut, Nevada és New Jersey is próbálkozott már hasonló korlátozásokkal.

Ezek a lépések azonban több esetben jogi ellenlépéseket váltottak ki az érintett platformok részéről. Hétfőn például egy Tennessee állambeli szövetségi bíró ideiglenesen megakadályozta, hogy az állami szabályozók fellépjenek a Kalshi ellen, miután a céget felszólították a sporteseményekhez kötött kontraktusok kivezetésére.

Nemzetközi szinten is szigorodás látszik

A szabályozói nyomás nem korlátozódik az Egyesült Államokra. A közelmúltban derült ki, hogy Ukrajna már decemberben blokkolta a Polymarket elérését, miután a predikciós piacokat szerencsejátéknak minősítette.

Megállítható-e a lendület?

A számok alapján egyelőre úgy tűnik, hogy a szabályozói bizonytalanság sem képes érdemben visszafogni a predikciós piacok növekedését. A rekordforgalom, a nagy piaci szereplők belépése és a Wall Street fokozódó érdeklődése mind arra utalnak, hogy ez a szegmens tartósan a kriptovilág egyik kulcsterületévé válhat.

(Forrás: Cointelegraph)

(Címlapkép: Depositphotos)