A vezetői válság és a szabályozói nyomás egyszerre sodorja bizonytalan helyzetbe a digitális bank jövőjét. A befektetők leváltanák az alapítókat, miközben a német pénzügyi felügyelet újabb szankciókat helyezett kilátásba a kockázatkezelési hiányosságok miatt.
Újabb szankciók miatt nő a feszültség az N26 befektetői és alapítói között
Németország legértékesebb fintech vállalata, az N26 újabb komoly válsággal néz szembe. A Financial Times értesülései szerint a bank befektetői azt szeretnék elérni, hogy a két társalapító-vezérigazgató, Valentin Stalf és Max Tayenthal még az év végéig átadja helyét, és ezzel együtt különleges szavazati jogaikról is lemondjon. Stalf szeptemberben, Tayenthal decemberben távozna. A helyükre pedig a felügyelőbizottság jelenlegi elnökét, Marcus Mosent neveznék ki ideiglenesen.
A vezetőváltás mögött nemcsak a befektetők és a menedzsment közötti feszültség áll, hanem a német pénzügyi felügyelet, a BaFin újabb kritikái is. Alig egy éve oldották fel a korábbi korlátozásokat a neobankkal szemben, a hatóság legutóbbi különvizsgálata ismét hiányosságokat tárt fel az N26 belső kontrollrendszerében, folyamataiban és szervezeti működésében. A BaFin ezért figyelmeztetést javasolt két igazgatósági tagnak, valamint újabb különfelügyelő kinevezését kezdeményezte.
A bank éves jelentése szerint az N26 egy átfogó programot indított, amelynek célja, hogy 2026 márciusáig megszüntesse a szabályozói aggályokat kiváltó hiányosságokat. A pénzintézet hangsúlyozta, hogy a BaFinnal zajló egyeztetések bizalmasak, és óva intette a Financial Times-t a spekulációktól.
Elakadt tőkebevonás, meghiúsult kivásárlás
A belső viták és a hatósági nyomás közben a vállalat tőkebevonási tervei is megrekedtek. Az év elején indított finanszírozási kör leállt, és kudarcba fulladtak azok a tárgyalások is, amelyek a 2021-es, 7,7 milliárd eurós értékelés alapján befektetővé vált partnerek kivásárlását célozták volna. Az akkori körben részt vevő befektetők – köztük a Third Point Ventures és a Coatue Management – évi 25 százalékos hozamgaranciát kaptak.
A javasolt konstrukció szerint Stalf és Tayenthal két felügyelőbizottsági helyet kaphatna, akár saját maguk számára is, de ennek elfogadását a BaFin engedélyéhez kötnék. Több jelenlegi bizottsági tag ugyanakkor aggályosnak tartja, hogy a menedzsmentből közvetlenül az ellenőrző testületbe üljenek át az alapítók.
A megegyezés napokon belül megszülethet, bár részvényesi szavazásról egyelőre nincs szó. Ha a változások életbe lépnek, az N26 új korszak elé néz. Egyszerre kell helyreállítania a befektetők bizalmát, megbirkóznia a szigorodó szabályozói felügyelettel, és megoldania a finanszírozási bizonytalanságokat.
Forrás: pymnts.com
Címlapkép: depositphotos