Saját böngészőt mutatott be az OpenAI kedden, kihívás elé állítva a Google-t és a Microsoftot. Az AI-fejlesztő a lépéssel szélesebb közönséget kíván elérni, új bevételi forrást teremt, és közvetlenebb kapcsolatot alakítana ki a felhasználóival.
Új fejezetet nyit az internetezésben az OpenAI: elindítja saját böngészőjét, az Atlas-t. A lépéssel olyan nagy technológiai vállalatokkal kíván versenyre kelni mint a Google, és legnagyobb befektetője, a Microsoft, megtörve dominanciájukat.
Az Atlas közvetlenül integrálja a ChatGPT felületét, így a felhasználók egyszerűbben tehetnek fel kérdéseket a chatbotnak böngészés közben a vállalat közlése szerint. Bemutattak továbbá egy ügynöki működési módot (agent mode) is, amelyben a mesterséges intelligencia (AI) képes átvenni az irányítást az egér és a billentyűzet felett, feladatokat végrehajtva a felhasználók utasításai alapján – elintézhet például jegyfoglalást vagy lefuttathat egy online kutatást.
Az Atlas egyelőre a Mac-felhasználók számára elérhető, de tervezik a bevezetését a Windows asztali és mobil eszközökre is. Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója a Financial Timesnak úgy nyilatkozott:
Úgy gondoljuk, hogy az AI egy ritka, évtizedenként egyszer adódó lehetőség arra, hogy újragondoljuk, mit is jelent egy böngésző, hogyan használjuk, és miként teheti még hatékonyabbá és kellemesebbé a webes élményt.
Több felhasználó, új bevételi források, közvetlenebb kapcsolat
Az OpenAI mostani lépése a vállalat több törekvését támogathatja. A saját böngésző révén a már most is több mint heti 800 millió ChatGPT-felhasználón túl még szélesebb közönséget érhet el a vállalat. Új bevételi források nyílnak meg – egyes funkciók csak az előfizetők számára érhetők el. Lehetővé teszi továbbá, hogy az OpenAI közvetlenebb kapcsolatot építsen ki a felhasználóival – jelenleg a legtöbben a Google vagy a Microsoft böngészőin keresztül érik el a ChatGPT-t.
A vállalat közlése szerint, felhasználói engedéllyel az Atlas a böngészési előzményeket is felhasználhatja arra, hogy pontosabb és relevánsabb válaszokat adjon.
Hosszabb távon azt szeretnénk, hogy a ChatGPT az emberek mindennapi életének szerves részévé váljon. Legyen egyfajta operációs rendszer, amely összeköti a feladatokat, segít rendszerezni a tennivalóka, és támogatást nyújt a hosszú távú célok elérésében. – fogalmazott Fidji Simo, az OpenAI alkalmazásokért felelős vezetője a lapnak.
Erősödik a verseny a böngészők piacán
Az AI integrálása a böngészőkbe már korábban elindult. A Google a múlt hónapban indította el Gemini chatbotját a Chrome-ban, a Perplexity AI-startup pedig júliusban mutatta be saját fejlesztésű Comet AI böngészőjét. Ugyanebben a hónapban az OpenAI legnagyobb befektetője, a Microsoft, szintén beépítette az AI Copilot módot az Edge-be.
Az OpenAI újítása különösen a Google számára jelent kihívást, hiszen a vállalat üzleti modelljének sarokköve keresőmotorjának piaci dominanciája. Az OpenAI bejelentését követően a Google részvények 3 százalékot estek, a Microsoft papírjai 1 százalékot veszítettek az értékükből.
Tágabb kontextus
Az Atlas bevezetése néhány hónappal azt követően történt, hogy az OpenAI jelezte: érdekelné a Chrome böngésző megvásárlása, ha monopolhelyzet miatt a Google-t annak eladására köteleznék. A múlt hónapban született döntés szerint azonban a Google-nek nem kell megválnia a Chrome-tól. Ennek oka pedig részben a ChatGPT-hez és más AI-eszközökhöz hasonló új versenytársak megjelenése.
Forrás: Financial Times
(Címlapkép: Depositphotos)