Technológiai vezetőt keres a Revolut saját kriptotőzsdéjének létrehozásához. Mindez egy LinkedIn-en megosztott álláshirdetésből derült ki, amelyben a vállalat azt mondja, a sikeres jelölt “egy technológiai csapatot vezet majd, melynek célja a Revolut kriptovaluta tőzsdéjének megtervezése és létrehozása lesz”.
A vállalat egy legalább 7 éves tapasztalattal rendelkező technológiai szakembert keres, aki kiterjedt tapasztalattal rendelkezik az egyidejű tőzsdei vételi és eladási megbízások összepárosítását végző algoritmusok fejlesztésében.
A Revolut júliusban hajtotta végre hatalmas, 800 millió dolláros tőkebevonását, amely 33 milliárd dollárra növelte az egyébként továbbra is veszteséges vállalat értékét. A vállalat jelenleg lehetővé teszi ügyfeleinek, hogy több, mint húsz kriptovalutával kereskedjenek, májusban pedig bejelentették, hogy terveik szerint a kliensek hamarosan a pénzügyi szuperapp ökoszisztémáján kívül elhelyezkedő tárcákba is áthelyezhetik a felületen tárolt kriptovalutáikat.
A vállalat ezzel egy gyakran hangoztatott kritikát szeretne orvosolni, hiszen sokan úgy érzik, a Revolut rendkívül elzártan kínálja kriptokereskedési szolgáltatásait, ami egy a decentralizációra épülő eszköz esetén meglehetősen visszásnak mondható. A vállalat egyébként maga is jelentős mennyiségű kriptót halmozott fel, szeptemberben például arról állapodtak meg a WeWork-kel, hogy amerikai irodáik bérleti díját a jövőben bitcoinban rendezik majd.
Forrás: Finextra
Bátorfi Botond