Egy nap alatt majdnem a felére esett a kriptobank részvénye

Január 5-én több mint 40 százalékot esett a Silvergate Bank részvényeinek árfolyama. Az elmúlt hat hónapban így már 90 százalékos mínusznál járnak a bank papírjai. Meg is kezdődött az átszervezés: embereket bocsátanak el és stratégiát váltanak.

A Silvergate Bank sokáig kitörő népszerűségnek örvendett a kriptoszolgáltatók körében. Vezérigazgatója, Alan Lane még 2013-ban vásárolt először bitcoint, majd később az egész bank stratégiáját a kriptoszektor kiszolgálása köré építette ki.

A lépés meg is hozta a gyümölcsét. A 2019-es tőzsdére lépésénél még 13 dollár volt a bank részvényeinek árfolyama. A kriptovaluta-árfolyamok 2021 novemberi csúcsánál már a 219 dollárt is elérték a papírok. Ez egy 1580 százalékos növekedést jelent.

2021 novembere óta azonban egyre csak gyengül a kriptoszektor. A zuhanó árfolyamok, csődeljárások, valamint a nagyobbnál nagyobb botrányok nem tesznek jót a piac megítélésének. Éppen ezért a Silvergate részvényei is mélyrepülésbe kezdtek.

A bank betétállománya a szeptemberi 11,9 milliárd dollárról 3,8 milliárd dollárra esett decemberben. Az FTX kriptotőzsdével ápolt kapcsolata jelentős tényező volt ebben, sokan kifejezetten aggódtak a szövetségi betétbiztosításon kívül eső vagyonuk miatt. A digitális eszközöket birtokló ügyfelek végül pénzük közel 70 százalékát vették ki a bankból.

Múlt hét csütörtökön a Silvergate bejelentette, hogy finanszírozásért kellett folyamodnia, valamint el kellett adnia eszközeinek szignifikáns részét, hogy teljesíteni tudja a pénzfelvételi igényeket.

Változik a Silvergate jövője – de mindenképp életben marad

Tavaly februárban 196 millió dollárért került a Facebook Diem projektje a Silvergate-hez. A Diem egy hagyományos pénzhez kötött stablecoin lett volna, amellyel a Facebook a nemzetközi fizetések területére szándékozott betörni. A szabályozói nyomás hatására azonban kénytelen volt felszámolni a projektet.

A fizetőeszköz fedezetét a Silvergate biztosította volna. A kezdeményezés bedőlésével a bank elhatározta, hogy magától fogja piacra dobni a stablecoint. Ezért felvásárolta a releváns szoftvermegoldásokat és a tavalyi év végére ütemezte be a digitális fizetőeszköz bevezetését.

A piaci körülmények azonban közbevágtak. A Silvergate leírta a Diem egykori eszközeit. Mi több, munkavállalóinak 40 százalékától is meg fog válni, hogy folytatni tudja működését.

A kedvezőtlen fejlemények ellenére azonban nincs veszélyben a bank jövője. Ügyfelei betéteit főleg államkötvényekben és egyéb könnyen likvidálható eszközökben tartja. A bitcoin fedezettel kihelyezett hitelein nem könyvelt el veszteségeket. Mindemellett tőkemegfelelési mutatója is kifejezetten magas – körülbelül négyszer magasabb a nagybankok számainál.

(Forrás: Finextra, Reuters)

(Címlapkép: Depositphotos)

DiemFacebookFTXkriptovalutarészvénySilvergate Bank