Banki csalás miatt halálra ítélték a vietnámi milliárdost

Halálra ítélték Truong My Lan-t, milliárdos ingatlanfejlesztőt Vietnámban, aki több tízmilliárd dollár hitelhez jutott csalárd módon. A milliárdos vesztegetéssel és a banki szabályok megsértésével éveken át zavartalanul finanszírozta ingatlanvásárlásait a hitelekből. A páratlan mértékű csalási per és a meghozott ítélet mögött politikai okok is meghúzódhatnak.

A történelem egyik legnagyobb banki csalása

A BBC beszámolója szerint Truong My Lan 11 éven át szó szerint kifosztotta Vietnám egyik legnagyobb bankját. Ez időszak alatt összesen 44 milliárd dollár hitelt vett fel ingatlanvásárlások finanszírozására a Saigon Commercial Banktól a hozzá köthető cégeken keresztül. A hitelek összértéke meghaladja Vietnám 2022-es nominális GDP-jének 10 százalékát, ami közelítőleg Magyarország éves GDP-jének 25 százaléka.

Az ítélet meglehetősen ritka, Truong azon kevés nők egyike, akit fehérgalléros bűncselekményért ítéltek halálra országában. A döntés értelmében a 44 milliárd dollárból 27 milliárdot vissza is kell fizetnie, mivel azokat csalással szerezte meg. Erre az ügyészség azonban nem sok esélyt lát. Egyes vietnámi beszámolók szerint a bíróság éppen a halálbüntetéssel próbálja ösztönözni az elítéltet, hogy minél többet visszafizessen a 27 milliárdból, ami esetlegesen megmentheti az életét. Az ítélet ellen ugyanis a vádlott még fellebbezhet.

Leszámolás a korrupcióval

Az ügy kétségtelenül a vietnámi rezsim eddigi legnagyobb kirakatpere volt. Nguyen Pho Trong, jelenlegi kommunista főtitkár 2016-ban hirdette meg „Lángoló Kemencék” néven korrupció ellenes kampányát, amelynek eddig két elnök és két miniszterelnök-helyettes esett áldozatul több száz hivatalnok mellett.

A mostani tárgyalás azonban a kommunista vezetéstől szokatlan módon rendkívüli nyilvánosságot kapott. Truong mellett további 84 ember ült a vádlottak padján, és mindenkit bűnösnek találtak. Négy vádlottat ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre, a további 80 vádlott 3 és 20 év közötti börtönbüntetést kapott. A per során 2700 embert hallgattak ki, amelyen 10 államügyész és 200 ügyvéd dolgozott.

Piaci árusból milliárdos ingatlanfejlesztő

Truong My Lan egy kínai-vietnámi családban született, Ho Chi Minh City-ben, amely Vietnám legnagyobb és leggazdagabb városa. A város korábban az antikommunista dél fővárosa volt, sokan még manapság is Saigonként ismerik. A milliárdosnő karrierjét piaci árusként kezdte, ahol anyjával árult kozmetikumokat.

A kommunista párt 1986-ban hirdette meg Doi Moi néven gazdasági reformjait, ami lehetőséget teremtett Truong és sok más vietnámi számára, hogy földeket és ingatlanokat vásároljanak. A 1990-es évekre már egy tekintélyes ingatlanportfóliót épített ki, amelyhez főleg éttermek és szállodák tartoztak.

Vietnámban minden föld hivatalosan az állam tulajdonában van. Emiatt a földhöz való hozzáférés gyakran az állami hivatalnokokkal való személyes kapcsolaton áll vagy bukik. Ez pedig komoly korrupciós problémákat rejt magában, és ahogy a gazdaság növekszik, úgy szárnyal a korrupció is.

A Saigon Commercial Bank

2011-re Truong kezében akkora hatalom összpontosult, hogy a rezsim megengedte számára, hogy három kisebb bank összeolvadását elősegítse, amelyek likviditási problémákkal küzdöttek. Az összeolvadásból született meg a Saigon Commercial Bank, amely az ország egyik legnagyobb bankja lett.

A helyi törvények szerint Vietnámban egyetlen magánszemély sem birtokolhatja egy bank részvényeinek több, mint 5 százalékát. Az ügyészek szerint azonban Truong inaktív vállalatok és hozzá hű megbízottakon keresztül a Saigon bank 90 százalékát birtokolta. Ezt a hatalmát pedig arra használta, hogy kinevezze a bank menedzsereit, és elősegítse vállalatainak hitelezését. A vizsgálat szerint Truong ezt annyira jól csinálta, hogy a bank teljes hitelezésének 93 százaléka irányult hozzá.

Az ügyészség egészen hajmeresztő eseteket is feltárt a nyomozás során. A vád szerint Truong sofőrje 2019-től kezdve összesen 4 milliárd dollárnyi készpénzt vett fel főnöke utasítására, amit a milliárdos nő a pincéjében tárolt. Ennyi készpénz, még a vietnámi dong legnagyobb címletében is két tonnát nyom. Az ingatlanmogul a felügyeleti szerveket is megvesztegette, a vietnámi jegybank korábbi főfelügyelője a vád szerint 5 millió dollárt kapott azért, hogy érdemben ne vizsgálja a cégei által kapott hiteleket.

Bevett gyakorlat lehet, amiért halálra ítélték Truong My Lan-t

A BBC által idézett szakértők szerint azonban korántsem egyedi eset az, amit a Saigon Banknál most feltártak. Lényegében köztudott volt, hogy Truong My Lan malacperselyként használja az SCB bankot ingatlanvásárlásokra. A szingapúri ISEAS intézet vietnámi programjának vezetője, Le Hong Hiep, ezt a működést bevett gyakorlatnak tartja, állítása szerint az SCB-n kívül más bankokat is így használnak.

Le-vel egyetértésben beszélt az ügyről David Brown, nyugdíjazott amerikai külügyminisztériumi tisztségviselő is, aki hosszi időre visszanyúlóan foglalkozik Vietnámmal. Brown egy nagyobb stratégia részének látja a történéseket, amely célja, hogy a kommunista párt megerősítse tekintélyét a szabadabb üzleti kultúrával rendelkező dél felett. Brown szerint Truong eddig helyi befolyásos személyiségek védelmét élvezte, és a kommunista vezetés lényegében hagyta, hogy Ho Chi Minh City-t maffia-szerűen irányítsák.

Főtitkár a korrupció ellen, a gazdasági fejlődésért

A vietnámi kommunista pártot a 79 éves Nguyen Phu Trong vezeti. Nguyen az egyik legsikeresebb és leghosszabb időt magának tudható főtitkár a vietnámi kommunista párt története során. Egészsége azonban megromlott, és 2026-ban minden bizonnyal leváltják majd a párt éléről. Ambiciózus tervekkel vette át az ország irányítását, 2045-re Vietnámot a gazdag országok csoportjába akarta vezetni.

Céljának eléréséhez egy technológia és tudásközpontú gazdaság megteremtését tűzte ki célul, ehhez pedig szoros partneri kapcsolatot épített ki az Egyesül Államokkal. A gazdasági növekedés nem is maradt el, azonban ez együtt járt a korrupció felvirágzásával. Az ország berendezkedése így egy paradox helyzetbe került.

A rendszer működésében központi szerepe van az állami hivatalnokoknak, akik a növekvő gazdasági aktvitás hatására könnyebben korrumpálódnak. Ha Nguyen túlságosan szembeszáll a korrupcióval, akkor a gazdasági aktivitás is csökkenhet. Egyes vélemények szerint ez már be is következett, és a korrupció üldözése a bürokrácia lelassulását idézte elő. A hivatalnokok félnek bizonyos döntések meghozatalától, amely esetlegesen korrupció gyanújába keverheti őket.

“A növekedési modelljük régóta korrupt gyakorlatokra támaszkodott. A korrupció volt a zsír, ami működésben tartotta a gépezetet. Előfordulhat, hogy ha leállítják a zsírt, akkor a dolgok többé nem működnek.” – vélekedett Le Hong Hiep.

Forrás: BBC

Címlapkép: depositphotos

bírósági eljáráspénzügyi csalásSaigon Commercial Bank