Vilnius, Litvánia fővárosa növekvő népszerűségnek örvend a technológiai szakemberek között. Ez nem meglepő, tekintve, hogy a város önkormányzatának stratégiai célja, hogy egy technológiai központot hozzon létre Vilniusban. A tech-szektorban tapasztalható nagyszámú elbocsátások közepette erős szociál média kampányba kezdtek, és számos nagyvárosban a városba csábító poszterek is megtalálhatóak.
Európában több város is kapta már az “európai Szilícium-völgy” megnevezést, köztük Dublin, London, Barcelona. Mellettük egyre gyakrabban felmerülő név Vilnius. Nem véletlenül, hiszen a városban több, mint 700 startup található, köztük olyan unikornisok is, mint a Vinted second-hand piactér, vagy a Nord Security kiberbiztonsági vállalat.
Vilniusban jelenleg több, mint 15 ezer nyitott tech pozíció várja a lelkes jelentkezőket. Litvánia 2,8 millió lakossal rendelkezik, Vilniusban pedig 500 ezer ember él, így nem meglepő a munkaerő hiány. Az utóbbi időben a tech-szektorban tapasztalt elbocsátási hullámot kihasználva extra juttatásokkal igyekeznek az észak-keleti városba csábítani embereket. Többek között egy akár 3000 eurós áttelepülési prémiumot is kínál a város önkormányzata néhány magasan értékelt pozíciónál.
Vilnius Európa egyik tech központjává nőtte ki magát
Az elmúlt években Litvánia a fintech vállalatok egyik nagy központjává vált, köszönhetően a kedvező szabályozásnak. 2022-ben 245 fintech cég volt az országban, és itt alakultak meg olyan startupok, mint az Accel által támogatott Kevin banki szolgáltató és a TransferGO pénzátutalási vállalat.
A kedvező szabályozás hozzájárult ahhoz, hogy Litvánia élen jár a banki és pénzügyi engedélyek kiosztása terén is: 2021-ig 147 EU fintech engedélyt adtak ki, a legtöbbet az EU-ban. A Revolut neobank is itt szerezte meg a banki engedélyét, amely mára már több, mint 200 embert foglalkoztat Vilniusban. Emellett, a Brexit után olyan brit startupok is Vilniusban telepedtek le, mint a DiPocket vagy a Yapily. 2022-ben litván startupok 373 millió dollár tőkét emeltek.
(Forrás: Sifted)
(Címlapkép: Depositphotos)