Az angol fintech szektor túl van a koronavíruson

Az idei év első negyedévében 331%-kal több tőke áramlott a szektorba 2020 azonos időszakához képest. Az év első három hónapjában több, mint 100 fintech befektetési ügylet zárul le sikeresen, ami 2021 stabil kezdetét jelenti. Az Innovate Finance és a PitchBook adatai szerint az Egyesült Királyság fintechjei 2,9 milliárd dollárt gyűjtöttek ebben az időszakban.

Idén a Checkout.com (450 millió dollár), a Starling Bank (376 millió dollár) és a Rapyd (300 millió dollár) voltak azok a cégek, akik mega köröket produkáltak az új év kezdetén.

“A nehéz 2020-as évet követően nagyon jó látni, hogy milyen gyorsan és lendületesen tért vissza a befektetők bizalma, és a fintech szektor első negyedéves befektetési adatai nagyon biztatónak tűnnek” – mondta Charlotte Crosswell, az Innovate Finance távozó vezérigazgatója.

“Nyilvánvaló, hogy a nagy növekedésű, ambiciózus vállalkozások finanszírozása ismét központban van, és a befektetők készek tőkét helyezni az Egyesült Királyság fintechjei mögé, amelyek ma már nélkülözhetetlenek a gazdaság fellendüléséhez” – tette hozzá Crosswell.

A finanszírozás 2021 első három hónapjában már a 2020-as teljes fintech-beruházás 69 százalékát teszi ki. A negyedév szintén óriási javulást jelent a tavaly év végéhez képest, a beruházások volumene 153 százalékkal nőtt 2020 utolsó negyedévéhez képest.

Forrás: altfi 

Budai Zsombor

Angliacovid-19fintech