A Walmart újabb élő vásárlói eseményt tart a TikTokon

A Walmart újabb social shopping eseményt szervez ügyfeleinek. A bolthálózat kedden (március 09.) jelentette be, hogy megismétli a decemberben sikert aratott TikTok eseményét, melyen ezúttal szépségipari termékek kerülnek majd bemutatásra; az akció a “Spring Shop-Along: Beauty Edition” nevet viseli és most csütörtökön (március 11.) este kilenc órakor kerül rá sor a Walmart TikTok csatornáján.

A kereskedelmi óriás decemberi eseményét – nem meglepő módon – ünnepi témában tartotta, amit 10 TikTokker bevonásával rendeztek. A Wallmart sajtóközleményéből kiderült, hogy az esemény felülmúlta várakozásaikat és 7000-el több megtekintést generált, mint amire számítottak, emellett pedig 25%-kal nőtt a követőik száma az esemény ideje alatt.

A csütörtöki eseményen a TikTokkerek 60 percben adnak majd szépítkezési tanácsokat, megosztják haj és bőrápolási, valamint sminkelési praktikáikat, amelyekhez kedvenc Walmartos termékeiket használják. A live egyik meghívottja a több, mint 3,5 millió követővel rendelkező Gabby Morrison.

A nézők élőben a Titkok alkalmazás elhagyása nélkül vásárolhatják meg a termékeket. A bemutatásra kerülő márkák között többek között ott lesz a Maybelline, a The Lip Bar, a Marc Jacobs, a NYX, a Bliss és a Kim Kimble.

A Covid hatására világszerte nőtt az online vásárlások aránya, azonban azt tapasztalhatjuk, hogy egyre nő a hasonló események iránti érdeklődés is, hiszem az emberek vágynak a vásárlás közösségi élményére. Egy friss tanulmány szerint a közösségi médiát használó kereskedelem (social commerce industry) várhatóan 2027-re eléri 604,5 milliárd dolláros értéket, mely éves 31,4%-os növekedést jelent a 2020-as 89,4 milliárd dollárhoz képest.

Forrás: PYMNTS.com

Szabó Rebeka

social commercetiktokwalmart