A Plaid nem marad ki az open banking virágzásából

Innovatív open banking megoldással jelentkezik Nagy-Britanniában a Plaid. Az amerikai fintech azt követően döntött a lépés mellett, hogy kiderítette, a brit vállalatok évente 1,5 milliárd font tranzakciós jutalékot takaríthatnának meg azzal, ha hatékonyan hajtanák végre a különböző pénzügyi műveleteket. A megoldás az online fizetések és a vállalatok saját számlái közötti pénzmozgások optimalizálását hivatott megvalósítani.

A Plaid újítása egy VRP (variable recurring payments, azaz változó ismétlődő fizetések) szolgáltatás, amiből egyre több bank és open banking szolgáltató fejleszt sajátot, hogy elsők között aknázhassák ki a nyílt bankolás terjedésében rejlő lehetőségeket. 

A VRP-k lényege, hogy a banki ügyfelek engedélyt adhatnak a harmadik feles szolgáltatóknak, hogy automatikus, ismétlődő fizetéseket kezdeményezzenek az ügyfelek bankszámláiról. Ezek a tranzakciók jellemzően két csoportra oszthatók: előfizetésekre és saját számlák közötti pénzmozgásokra. A Plaid megoldása egyelőre csak a második felhasználási területet érinti, de amint lehetősége lesz rá, a vállalat az első területre is belép majd. 

Előfizetések – a VRP-k első felhasználási területe

Az első izgalmas területet az előfizetések jelentik, a VRP-k segítségével ugyanis a felhasználók előre megadatják, hogy hány hónapig szeretnének előfizetni egy adott szolgáltatásra (vagyis meddig hagyják jóvá az ismétlődő fizetéseket). 

A megoldás számos előnnyel jár. Mivel open banking fizetésekről van szó, amelyek közvetlenül mennek végbe két bankszámla között a kártyatársaságok kikerülésével, így jelentősen alacsonyabbak a tranzakciós díjak. Szintén a közvetlen fizetés miatt nincs szükség a bankkártya- vagy hitelkártyaadatok megadására, ehelyett pár kattintással engedélyezhető az utalás, ami időt spórol az ügyfeleknek. Az adatok megadásának elkerülése egyúttal csökkenti a hibázás lehetőségét és növeli a tranzakciók biztonságát.

Saját számlák közötti pénzmozgás – a VRP-k második felhasználási területe

A második ígéretes területet a sweeping (magyarul söprögetés) jelenti. A név sokat sejtet, hiszen itt nagyjából arról van szó, hogy az ügyfél ide-oda rendezi, azaz söprögeti a pénzeket különböző bankszámlái között, úgy, hogy az optimális pénzkezelést eredményezzen. Pontosabban mondva ezt nem az ügyfél végzi, hanem az ügyfélnek végzi el automatikusan a VRP szolgáltatás. 

A sweeping tehát a különböző számlák közötti optimális pénzmozgásokért felelős, ami számos céllal kivitelezhető. Például észreveszi, ha egy számlán a minimum egyenleg környékére kerül az ügyfél és gyorsan beutal oda egy bizonyos összeget, hogy elkerülje az extra díjak felszámolását. Azt is észreveszi, ha egy megtakarítási számlán egy nagyobb összeg elhelyezésével magasabb kamatok érhetők el és rögtön át is helyezi az ehhez szükséges pénzt. A sweeping megoldások a hitelkeret-túllépést is képesek hatékonyan kezelni. Az adatok folyamatos követésével észreveszik, ha az ügyfél bajba került és egy másik számláról rendezik a tartozást, ha erre nincs megfelelő keret annak folyószámláján. 

Formálódik a brit open banking ökoszisztéma

A hosszúra nyúlt bevezető után látható, a Plaid VRP megoldása számos előnnyel kecsegteti majd a brit vállalatokat, akik egyre több szolgáltató hasonló megoldásai között válogathatnak. Természetesen a VRP-k használata nem kötelező, minden ügyfél maga dönt arról, hogy engedélyezi-e ezeket a tranzakciókat. 

Nem véletlenül most került bejelentésre ez az újdonság, hiszen a brit versenyhivatal (Competition and Markets Authority) korábban hat hónappal elhalasztotta a VRP-k implementációjának határidejét. A sweeping megoldások mostanra engedélyezve lettek, idővel pedig az összes felhasználási mód elérhető lesz a fogyasztóknak. A későbbi felhasználási területek között lesz az előfizetések és a közüzemi számlák befizetése, valamint menedzselése, ami a már említett módon sok pénzt spórolhat meg a vállalatoknak.

A CMA azt is előírta, hogy a nyílt bankolás terjedését elősegítendő, a brit bankoknak ingyenes hozzáférést kell adniuk a Plaidnek saját API-jaikhoz. Ez elengedhetetlen a VRP-k működéséhez, hiszen kizárólag az ügyfelek pénzügyi adatainak ismeretében képes elemzést végezni és pénzmozgásokat kivitelezni az open banking szolgáltató.

Okkal nagy a lelkesedés

A Plaid saját adatelemzést végzett a brit piacon elérhető eredményekről és arra jutott, hogy az itteni vállalatok évente 1,5 milliárd fontot spórolhatnak meg. Ehhez arra van szükség, hogy a sweeping mellett a VRP-k további felhasználási területei is engedélyezésre kerüljenek. Saját megoldásával a Plaid ezért a célért is igyekszik majd tenni a folytatásban. 

“A VRP-k kereskedelmi felhasználása forradalmasíthatja a fogyasztók és vállalatok közötti pénzmozgásokat,” – nyilatkozta Dan Morgan, a Plaid európai politikáért felelős vezetője. “Ugyanakkor szükségünk van a brit piaci döntéshozókra, hogy belépjenek a területre és biztosítsák, hogy az inkorrekt árazási praktikák nem állítják meg a megoldás adaptációját és az intenzív piaci versenyt. Az ő segítségükkel a szektor segíthet a lakosságnak és a vállalatoknak, hogy kiaknázhassák az innovatív fizetési opcióban rejlő lehetőségeket.”

Forrás: AltFi

Bátorfi Botond

Borító: Plaid