AI Act: Most lépett hatályba, de máris lazítanának az EU mesterséges intelligencia szabályozásán

Az Európai Bizottság a nem rég hatályba lépett Mesterséges Intelligencia Törvények (EU AI Act) lazítását fontolgatja, amit európai parlamenti képviselők élesen elleneznek. A törvényozók attól tartanak, hogy ez mentesítheti az amerikai techóriásokat a legfontosabb megfelelési kötelezettségek alól. A Bizottság a törvénycsomag egyes rendelkezéseit önkéntessé tenné a kötelező érvényű szabályok helyett. A háttérben amerikai lobbit sejtenek.

AI Act: a szabályozás sorsa kérdésessé válik

A Financial Times értesülései szerint az Európai Bizottság az EU AI Act lazítását fontolgatja. Az EU végrehajtó szerve úgy alakítana át a törvénycsomagot, hogy annak egyes részeit nem kötelező, hanem önkéntes alapon alkalmaznák az érintettek vonatkozásában. Az intézkedés célja, hogy mérsékelje az amerikai techvállalatok – köztük az OpenAI és a Google – számára előírt szigorú követelményeket. A változtatások mögött jelentős lobbitevékenység állhat, amelyet az említett vállalatok mellett politikai szereplők fejthettek ki.

Az Európai Parlament több képviselője, akik maguk is részt vettek az AI Act kidolgozásában, egy levelet küldtek Henna Virkkunen, a Bizottság digitális ügyekért felelős vezetőjének. Ebben kifejtették aggodalmaikat a szabályozás felhígítása miatt. Véleményük szerint a lazább előírások növelnék a külföldi beavatkozás, a választási manipuláció, a diszkrimináció és az illegális tartalmak terjedésének kockázatát, miközben gazdasági és demokratikus károkat is okozhatnának.

Ütköző érdekek: techcégek vs. szabályozók

A vita egyik kulcseleme egy új “magatartási kódex”, amely segítené az AI-cégek megfelelését az AI Act előírásainak. A kódex kidolgozásán több neves szakértő, köztük Yoshua Bengio, Turing-díjas AI-kutató is dolgozik. Az Európai Bizottság várhatóan májusban fogadja el az új iránymutatást, de továbbra is kérdéses, hogy megtalálják-e az egyensúlyt a szigorú végrehajtás és az önkéntes iparági részvétel között.

Az AI Act a kezdetektől fogva szembe ment az amerikai vállalatok érdekeivel, ezért az EU intenzív amerikai lobbi tevékenységnek és politikai nyomásnak van kitéve. A Meta globális kapcsolatokért felelős vezetője, Joel Kaplan például nemrég kijelentette, hogy a javasolt kódex “technológiailag kivitelezhetetlen követelményeket” támaszt. A vállalat továbbá arra is hivatkozott, hogy az EU adatvédelmi előírásai miatt nem tudja bevezetni legújabb AI-modelljeit az unióban.

Nem csak az amerikai vállalatok, hanem európai techcégek, például a Spotify és az Ericsson is kritizálták az új szabályozást. A vállalatok szerint az AI Act korlátozhatja az innovációt és versenyhátrányt jelenthetnek az európai vállalatok számára. Egy közelmúltbeli eseményen Virkkunen az AI Act mellett, de egy esetleges lazítást előrevetítve tartott beszédet. A digitális ügyekért felelős biztos kiemelte, hogy a magatartási kódexnek egyértelmű útmutatást kell adnia az iparági szereplőknek, de nem szabad újabb akadályokat állítani eléjük.

Forrás: pymnts.com

Címlapkép: depositphotos